Online is váltható jegy a szentendrei HÉV-re

Tesztjelleggel csütörtöktől online is vásárolható kiegészítő jegy a szentendrei (H5) HÉV vonalára; az új lehetőség először csak a vonal Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszán érhető el - tájékoztatta a MÁV Start Zrt. az MTI-vel.

Közleményük szerint a bevezetést követően a MÁV-csoport 30 napig várja az utasok észrevételeit, és sikeres próbaidőszak esetén a további HÉV-vonalakra is kiterjesztik az e-jegyet a tervek szerint. Azt írták, az utasok ezentúl a mobiltelefonjukon is megválthatják a MÁV-HÉV H5-ös vonalának Budapesten kívüli szakaszára érvényes, egy útra szóló HÉV kiegészítő jegyüket. A Vonatinfó alkalmazásra letöltött jegyet mobiltelefonon mutathatják be, ezt kódolvasóval ellátott készülékkel ellenőrzik a Budapesti Közlekedési Központ jegyellenőrei. Az így vásárolt mobilos HÉV-menetjegyek nem ruházhatók át másra, és legkésőbb az érvényesség kezdete előtt (HÉV esetében a kiválasztott vonat indulása előtt legfeljebb 30 perccel) válthatók vissza az alkalmazáson keresztül.

Az applikáción keresztül vásárolt HÉV-menetjegy sem a vásárlás során kiválasztott vonatra szól, a rajta feltüntetett érvényességi időn belül bármikor felhasználható a kiválasztott irányba egy alkalommal. Bérletet, valamint HÉV-re érvényes pótjegyet azonban nem lehet vásárolni a Vonatinfó alkalmazással. A jegyvásárláshoz aktív internetkapcsolat szükséges, azonban a korábban vásárolt jegyek térerő nélkül is elérhetők és bemutathatók a vonaton. A jegyvásárlással egyidejűleg elektronikus számlát kap az utas a regisztrált e-mail címére, azonban utólagos számlaigényt nem lehet benyújtani, és a kiadott számla sem módosítható - olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy június 15-től július 7-ig a H5-ös HÉV helyett pótlóbusz közlekedik Békásmegyer és Szentendre között, melyen érvényesek a Vonatinfóban vásárolt e-jegyek is; az alkalmazásban a pótlóbuszok menetrendje is szerepel.

Forrás: MTI


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.