Online térnyerés

Az Amerikai Egyesült Államokra már igaz, hogy az interneten több értékesítés zajlik, mint az utazási irodákban. Ez a kijelentés Európára várhatóan csak 2009-től lesz érvényes, állapítja meg kutatásában a PhoCusWright amerikai piackutató cég.

Az amerikai és európai turisztikai piac nagysága közel azonos (275–272 millárd USA dollár) vélik a kutatók. Az európai üdülési szektor enyhe visszaeséssel, 2007-ben 173 milliárd dollár bevétellel számolhat, de ebből csak 97 milliárdos forgalom bonyolódik az utazási irodáknál, míg 2006-ban ez a szám még 126 milliárd dollár volt. Ezzel szemben az internetes forgalom összértéke 48-ról (2006) 76 milliárd dollárra ugrott fel. Számításaik szerint a következő évben a lefelé és felfelé ívelő grafikon már keresztezi egymást, és ezt követően már az on-line értékesítés veszi át a vezetést Európában is. Az amerikai trendek tehát 2-3 éves késéssel Európában is megjelennek. A kihívás lényege azonban az, hogy az üdülési célú utazások értékesítésének már 60 százaléka világszerte az utazási irodákat megkerülve, közvetlenül a szolgáltatókkal (légitársaságok, bérautók, szállodák) bonyolódik. Színezi a képet, hogy a legnagyobb utazási irodák már régóta folytatnak sikeres on-line értékesítést, de egyre több a csak interneten dolgozó utazási iroda is. Ez utóbbiak jelentős piaci részt hasítottak ki maguknak. Várhatóan az amerikai mintára a sok kis on-line irodát Európában felvásárolják majd a nagyok. Más a helyzet az üzleti célú utazások esetében: Európában még tartják erős pozíciójukat az erre szakosodott utazási irodák.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.