Országnéző járatokra is beveti A380-asait az Asiana

Újabb feladatot talált az Asiana Airlines a jelenleg a járvány miatt kényszerből menetrend szerinti járatokat nem teljesítő Airbus A380-asainak: október végén országnéző körutazásra használja a típust a koreai légitársaság - írja az AIRportal.hu.

Faramuci helyzet állt elő az Asiana Airlines háza táján. A légitársaság kénytelen az A380-asait üresen is üzemeltetni, mivel a cégnek nincs erre a típusra szimulátora, a pilóták szakszolgálati engedélyéhez viszont kell a repült óra.

Így a Qantas és az All Nippon Airways (ANA) után most már az Asiana is beállt azok sorába, akik országon belüli körutazásokra használják fel a nagyobb kapacitású repülőgépeket. A távolságtartás miatt a körjáraton az 500 helyett legfeljebb 310 utast vihet majd magával az óriásgép. A járat Incshon repülőteréről száll fel, és a keleti partszakaszt követve Kangnung, Pohang, Gimhae városok felett repül el, majd a Csedzsu-szigetet érintve tér vissza a Szöultól nyugatra lévő nemzetközi légikikötőbe.

 

Egyelőre két járatot hirdetett meg az Asiana, ezek október 24-én és 25-én közlekednek, a jegyeket a cég 20 perc alatt el is adta. A repülés során fedélzeti kiszolgálást is nyújt a légitársaság, sőt, a törzsutaskártyával rendelkezők előre meghatározott pontmennyiséget is gyűjthetnek az úttal. 

Forrás: Airportal.hu


Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.