Ősztől jön a kísérleti mobil BKV-jegy

Időalapú, hatvan és kilencven perces konstrukció bevezetését tervezi a Budapesti Közlekedési Vállalat.

A BKV Zrt. várhatóan a második fél évtől mobiljegy bevezetését tervezi – tudtuk meg a cég illetékeseitől. A közlekedési vállalat tervei között a „mobil 60-90 jegy” megvalósítása szerepel, ennek érvényessége hétköznap fél öt és 23 óra közötti vásárlás esetén 60 perc, 23 óra és hajnali fél öt között, illetve hétvégén és munkaszüneti napokon 90 perc lenne. A mobiljegy a többi jegy- és bérletárral nem lesz összefüggésben. Kiegészítő jellegű, azaz a tarifarendszer olyan új eleme, amellyel az utasok a nap bármely időszakában, bárhol jegyet tudnak vásárolni. A bevezetés egyelőre kísérleti jellegű lenne, s a tapasztalatok elemzése és értékelése után véglegesítik. A Fővárosi Közgyűlés már a BKV Zrt. 2008. évi viteldíjainak megállapításakor rendeletbe foglalta a „mobil 60-90” jegyet. Az új bilétafajta azonban nem lépett életbe a tarifaemeléssel egy időben, azt a közgyűlés új rendelet megalkotásához kötötte a technikai és egyéb feltételek kidolgozásának szükségessége miatt. A mobiljegy ára viszont továbbra is az akkor tervbe vett 499 forint marad – a mobilos tranzakciókhoz kapcsolódó egyéb költségeket az utas fizeti. A főpolgármesteri kabinet a múlt év decemberében tárgyalt ismét az elképzelésről, és a BKV-tól kérte a tesztidőszak pénzügyi tervének pontosítását, ezt a cég azóta el is végezte. A társaság számításai szerint a bevezetés első évében a vonaljegyvásárlások 3 százaléka valósulhat meg mobiltelefonnal. Ez a féléves tesztidőszakban 340 ezer mobiljegy-értékesítést jelentene. A terveik szerint a gyakorlatban az utas a felszállás előtt SMS-sel megvásárolt jegyet a mobiltelefonja kijelzőjén mutatná meg a társaság jegyellenőreinek, akik az ahhoz rendelt, időszakonként változó azonosító alapján ellenőriznék az érvényességét. A közbeszerzési eljárás jelenleg előkészületi fázisban van. A BKV Zrt. az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétételre megküldött hirdetménye szerint a mobiljegy-értékesítés (Java- és SMS-alapú) technikai feltételeinek megteremtésére és mobiljegy-értékesítő szolgáltatás nyújtására tárgyalásos eljárást indított – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A tender részeként 500 készüléket rendel a mobiljegy-értékesítés ellenőrzésére egyaránt alkalmas mobiltelefonokból. (Világgazdaság)


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.