Öt új célállomás az ultrafapados légitársaságnál

Wizz Air öt új célállomást tesz elérhetővé Budapestről a téli menetrendjében: Genovába, Gran Canariára, Salernóba, Memmingenbe, és Marrákesbe is indul közvetlen járat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Budapestről így már összesen 32 ország 71 repülőterére lehet a légitársasággal utazni, ezzel a magyar fővárosból érhető el a légitársaság legtöbb desztinációja

 

A légitársaság teljes, Európát, Közel-Keletet, Észak-Afrikát és Közép-Ázsiát lefedő hálózatában több mint 28 millió ülőhelyet tesz elérhetővé, amely a vállalat valaha volt legnagyobb kínálata a téli menetrendi időszakban. Emellett több mint 40 új útvonalat indítan, megkezdi az üzemelést az új salernói repülőtérről, újra bázisként használja a kisinyovi légikikötőt és olyan desztinációkra repül egyre több városból, mint Kairó (Sphinx), Sarm-es-Sejk, Marrákes és Stuttgart.

A légitársaság az október végétől március végéig tartó időszakban összesen több mint hatszáz járatot üzemeltet majd.

Az elmúlt nyáron 200 ezer járaton közel 40 millió utast szállítottak. A közelmúlt geopolitikai, időjárási és légiforgalmi kihívásainak ellenére a légitársaság járatteljesítési rátája ebben az időszakban 99,3 százalék volt, az egyik legmagasabb az iparágban.

Emellett több innovatív szolgáltatást is bevezettek: megjelent az All You Can Fly program, még több ügyfél számára vált elérhetővé a Multipass bérlet és megújult a Wizz Discount Club Premium kedvezményes csomag is. A légitársaság alkalmazásában már Apple Pay és Google Pay mobiltárcákkal is lehet fizethetni, a repülőgépek fedélzetén pedig a Revolut bankkártyáit is elfogadják.


Fotó: Wizz Air

Továbbra is a Wizz Air karbonkibocsátási intenzitása a legalacsonyabb az iparágban, hiszen az elmúlt 12 hónapban a járatok átlagos szén-dioxid-kibocsátása egy utaskilométerre vetítve 52,6 gramm volt.

A légitársaság emellett az Airbusszal közösen tesztelni kezdi a fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (SAF) történő üzemeltetést, élen járva ezzel az Európai Unió RefuelEU rendeletének 2025-től alkalmazandó légiközlekedési szabályainak való megfelelésben.

Szabó András, a vállalalt hálózatfejlesztési vezetője elmondta: Izgatottan várjuk a minden eddiginél forgalmasabb téli szezonunkat, több tucat új útvonallal, amelyek közül öt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indul. Büszkék vagyunk rá, hogy már több mint 50 millió utasunk volt Magyarországon, és reméljük, hogy új útvonalaink még több ember kedvét hozzák meg az utazáshoz. Folyamatosan bővülő, korszerű flottánkkal továbbra is dolgozunk az üzemelési teljesítményünk, illetve az ügyfélélmény fejlesztésén, betartva az iparág legmagasabb szintű fenntarthatósági normáit.”

Decembertől ráadásul a légitársaság még gyakrabban repül Londonba. Budapestről szinte minden nap két járat is indul London Gatwick repülőterére, így a légitársaság összesen heti 33 járatot üzemeltet Budapest és London között, ami több mint 25%-os növekedést jelent a nyári időszakhoz képest.  

 

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.