Öt komoly érdeklődő pályázik az Air Berlinre

Legkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott pénteki határidőig.

Az Air Berlin vezetősége nem közölte, hogy mennyien nyújtottak be ajánlatot, de közleményében hangsúlyozta, hogy az "élénk befektetői érdeklődés az Air Berlin mellett szól".

A következő lépésben kiértékelik az ajánlatokat, majd szeptember 21-én tanácskozást tartanak az Air Berlin hitelezői. A több mint nyolcezer embert foglalkoztató légitársaság sorsáról végül a felügyelőbizottság dönt szeptember 25-én, egy nappal a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után.

Az eddigi nyilvános állásfoglalások és kiszivárgott információk alapján legkevesebb öt komoly érdeklődő van.

A Lufthansa az Air Berlin csoport egyes részeit, köztük a 30 repülőgéppel rendelkező és továbbra is fizetőképes FlyNiki leányvállalatot venné át, amelyet Eurowings nevű diszkont légitársaságába olvasztana be.

A FlyNikire a korábbi tulajdonos, Niki Lauda osztrák üzletember, volt autóversenyző is pályázik a Thomas Cook brit utazásszervező vállalathoz tartozó Condor német légitársasággal, sajtóbeszámolók szerint 100 millió eurós (31 milliárd forint) ajánlatot tettek.

Az Easyjet az AirBerlin rövid távú útvonalakból álló hálózatát vásárolná meg. 

A Zeitfracht nevű berlini logisztikai társaság megvásárolná az Air Berlin teherszállítással foglalkozó részlegét és a repülőgépeket üzemben tartó technikai részleget, és megvenne több repülőgépet is, nagyjából ezer munkahely megmaradását biztosítva.

Az EnBW német energetikai konszern korábbi vezetője, Lutz Claassen sajtóbeszámolók szerint bejelentette, hogy megszervezett egy jelentős tőkeerővel rendelkező befektetőkből álló csoportot, amely hajlandó 100 millió euróért az egész céget átvenni és további 600 millió eurót biztosítani a működés folytatására.

A Spiegel Online hírportál szerint a több sikeres és több sikertelen vállalkozásról is híres menedzser nem hajlandó elárulni, hogy kik a partnerei, ezért nincs sok esélye az Air Berlin megszerzésére.

A napokban egy kínai befektető, Jonathan Pang is bejelentkezett az Air Berlin egészéért. Az üzletember 2007 óta sikertelenül próbálkozik a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartománybeli Parching egykori katonai repülőterének fejlesztésével, a légiközlekedési ágazatban kívülállóként tartják számon.

Értesülések szerint végül türelmi időt kért szeptember 22-ig a LinkGlobal Logistics nevű cége révén benyújtott szándéknyilatkozat pontosításához, így ajánlatát várhatóan nem veszik figyelembe.

Korábban a többi között a legnagyobb európai diszkont légitársaság, az ír RyanAir is érdeklődött az Air Berlinért, de végül nem tett ajánlatot, Michael O'Leary vezérigazgató nyilatkozata szerint azért, mert az ügyletet "előre lejátszották", a döntéshozók már elhatározták, hogy a társaság a Lufthansához kerül, és így a legnagyobb német légitársaság monopolhelyzetbe kerül hazai piacán.

Az Air Berlin a második legnagyobb német légitársaság. Az 1978-ban alapított cég az idén augusztus 15-én fizetésképtelenséget jelentett, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább az évek óta halmozódó veszteséget.

A szövetségi kormány az Európai Bizottság jóváhagyásával 150 millió eurós áthidaló kölcsönt bocsátott az Air Berlin rendelkezésére, hogy ne kelljen leállítani a működését. Ez nagyjából három hónapra lehet elég.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.