Öt új célállomás Nagyszebenből á la Wizz Air

A Marosvásárhelyről tavaly Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét indítja újra  Marosvásárhelyről a repülőtér kifutópályájának felújítása után a Wizz Air diszkont légitársaság, a frankfurti, madridi párizsi és római járatai ezentúl is Kolozsvárról közlekednek. 

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2018 májusától szeptemberéig tart a részleges visszatérés a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérre. Májustól heti két alkalommal Dortmundba, júniustól heti négy alkalommal London-Lutonba és heti két alkalommal München-Memmingenbe, szeptembertől pedig heti két alkalommal Budapestre indulnak majd Wizz Air járatok Marosvásárhelyről.

A társaság azt is közölte, hogy a korábban Marosvásárhelyről működtetett frankfurti, madridi párizsi és római járatait ezután is Kolozsvárról indítja. Hozzátette: a korábban Marosvásárhelyen állomásoztatott repülőgépét Nagyszebenbe költözteti, ahonnan öt új célállomás irányába heti 21 járatot indít.

A Wizz Air közölte: folyamatosan figyelik az utazóközönség részéről érkező igényeket, és ezek függvényében próbálják optimalizálni szolgáltatásaikat. Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója az MTI-nek elmondta, az ütemterv szerint 2018. január 21-re fejeződik be a kifutópálya teljes újraépítése, és reményei szerint ezt a határidőt az időjárási viszonyok miatt sem kell eltolni. Hozzátette: sajnálják, hogy a Wizz Air nem tér vissza a többi járatával, de más társaságokkal is tárgyalnak marosvásárhelyi járatok indításáról.

"Nem adtuk fel azt a szándékunkat, hogy Marosvásárhelyről több európai városba lehessen eljutni, de a Wizz Air döntését nem tudtuk befolyásolni" - jelentette ki az igazgató.

A Wizz Air 2016 november közepén jelentette be, hogy a kifutópálya állapota miatt Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait. Mivel a Wizz Air volt az egyedüli társaság, amely menetrend szerinti járatokat működtetett Marosvásárhelyről, a repülőtér forgalma a döntés következtében rendkívüli módon lecsökkent.

A Maros megyei önkormányzat 2017 szeptemberében írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott Porr Construct Kft. és Geiger Transilvania Kft. konzorciumával, melynek 2018. január 21-ig fel kell újítania és megfelelő berendezésekkel kell ellátnia a kifutópályát, újra kell építenie a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot.

Forrás: MTI


Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.