Parkolók és hosszú hétvégék a Budapest Airporton

Újabb 670 parkolóhely megnyitását tervezi a Budapest Airport idén június első felére, mert az már a mostani hosszú hétvégén kiderült, hogy az utazóknak megnövelt parkoló kapacitásra van szükségük. 

Jelenleg a Budapest Airport összesen 4 200 parkoló férőhelyet tud biztosítani az utazóknak és az itt dolgozóknak, ezeknek az ára és kategória besorolása elsősorban a használat tervezett időtartamától és a termináloktól való távolságtól függ. Ennek alapján alakítottak ki Terminál Parkolót, Business Parkolót (extra szolgáltatásokkal), Holiday és Holiday Lite parkolót, ahol ez utóbbi kettő szolgálja a legkedvezőbb árfekvésű és többnapos parkolást, igaz kb. 10 percnyi séta távolságra van az épülettől.

A Budapest Airport a következő évek forgalmi előrejelzéseit figyelembe véve tavaly ősszel kezdett hozzá egy új, a terminálokkal közvetlen összeköttetésben lévő parkolóház építéséhez, ezt azonban decemberben hatósági engedélyeztetési eljárási okokból le kellett állítani.

Az előrejelzések szerint jelentősen több repülőtéri parkolóhelyre lesz szükség a jövőben. Más európai fővárosi légikikötőhöz képest ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sokkal kevesebb parkolóhellyel rendelkezik az utasforgalomhoz viszonyítva.

A mostani hosszú hétvégén rövid időre még az is előfordult, hogy a parkolók együttesen teljes telítettséggel üzemeltek, vagyis egyre nagyobb szükség lesz az újabb férőhelyekre is, a tervezett 670 parkolóhelyes bővítésen felül is a következő években. A repülőtéri Holiday és a pénztárca-barát Holiday Lite kategóriájú parkolók annyira népszerűek, hogy különösen egy hosszú hétvégén elég gyorsan megtelnek, emiatt érdemes igénybe venni az internetes, akciós előfoglalás lehetőségét. A parkolók tervezett bővítése is része a Budapest Airport átfogó repülőtér fejlesztési programjának. A parkolók ár/érték aránya pedig találkozik a piaci igényekkel, nem utolsósorban ez is hozzájárult a megnövekedett hétvégi forgalomhoz. A repülőtér üzemeltetője emellett a terminálon dolgozók számára elkülönített parkoló létesítését is tervezi.

A repülőtér megközelíthetőségét javíthatja az is, hogy a BKK és a Budapest Airport megállapodott a népszerű 100E jelzésű buszok sűrítéséről, amik a repülőtérről egyenesen Budapest belvárosába viszik az utasokat.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.