Polgárőrök is őrzik a vonatozók biztonságát

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-START Zrt. három polgárőr-egyesülettel, amelynek köszönhetően javulhat a közbiztonság a vonatokon és az állomásokon. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A polgárőrök a közlekedő vonatok kísérésén túl ügyelnek a vasútállomásokon a közrend fenntartására, továbbá bűnmegelőzési járőrszolgálatokat látnak el a járművek kárára elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében.

Az utasok és a vonatokon szolgálatot teljesítő vasutasok biztonsága illetve a vasúti járművek, eszközök védelme kiemelt feladata a MÁV-csoport leányvállalatainak. A vasúttársaság ennek érdekében mindent megtesz, hogy az utasai és a dolgozói sérelmére, illetve az eszközpark kárára elkövetett bűncselekmények száma csökkenjen. Ehhez a készenléti rendőrség munkatársainak, a vasútőröknek és a polgárőröknek a folyamatos együttműködésére is szükség van.

A polgárőr-egyesületek korábban – a jogszabályi környezetnek megfelelve – a tevékenységüket a székhelyük szerinti településen végezhették, azonban a 2012. évi CXX. törvény kedvező változásainak köszönhetően lehetővé vált a területi megkötés nélküli polgárőri szolgálatellátás, így az már a közlekedő személyszállító vonatokon is lehetséges.

A módosítás adta a lehetőséget, hogy a MÁV-START Zrt. együttműködési megállapodást kössön három polgárőr egyesülettel, ez által is növelve az utasok és az utazószemélyzet, valamint a járműpark biztonságát. A többségében vasutas munkavállalókból szerveződött csoportok tagjai a szakmai ismereteik és gyakorlatuk alapján otthonosan mozognak az állomások területén és a vonatokon, továbbá rendelkeznek a szolgálatellátáshoz szükséges személy- és helyismerettel. Az érintett három egyesület: a Vasúti Polgárőr Egyesület (Budapest), az Első Pécsi Vasutas Polgárőr Egyesület, és a Celldömölki Vasutas Polgárőr Egyesület tagjai társadalmi megbízatásként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül teljesítenek szolgálatot.


Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.