Qatar Airways: Budapesten át Zágrábba

Május 9-től Zágrábba közlekedik tovább a Qatar Airways Doha-Budapest járata.

A járatnyitás ötlete még tavaly november 17-én merült fel. Ekkor jelentette be Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója a Dubai Air Show során a légitársaság tervezett új járatait. Ezek Helsinki, Perth, Zanzibár, Kigali, Mombasa és a szaúdi Gassim. A járatok nyitását a dubaji vásárt követő hónapokra tervezte a légitársaság.

A tervezést követően végül a Budapesten keresztüli üzemeltetést választotta a Qatar Airways. Úgy értesültünk, hogy a Qatar az információink szerint továbbra is megnyugtatóan teljesítő budapesti járat napivá válásakor vélhetően azért hagyta szokatlanul hosszúra a Dohából érkező gép fordulási idejét, hogy abba beleférjen egy, a régióban tervezett újabb járat a budapesti visszaindulás előtt.

Az utazási irodák számára a GDS-rendszerekben már foglalhatók a helyek, valamint a légitársaság sajtá honlapján is. A járat naponta közlekedik majd változatlan járatszámmal. A Doha-Budapest-Zágráb útvonalon QR947-es járatszámmal reggel 7.40-kor indul, majd száll le Ferihegyen 12.15-kor, 13.15-kor tovább indul a horvát fővárosba, ahol 14.10-kor landol. Visszafele QR948-as járatszámmal 15.10-kor indul Budapestre, 16.05-kor érkezik, 17.05-kor száll fel Doha fele, ahova 23.20-kor érkezik meg. Tehát, a Doha-Budapest járat továbbra is közvetlen marad, az útvonalat a jól megszokott Airbus A320-as típus repüli ezentúl is. A járat a Budapest-Zágráb viszonylaton budapesti indulással nem foglalható.

Forrásaink szerint a nyár egyfajta kísérleti időszak lesz a légitársaság számára, amennyiben Zágráb hozza számokat, a téli menetrend szerint is közlekedik majd. Szintén megtudtuk, hogy a Qatar Airways egy ideje már szemez a nyugat-balkáni térséggel. A linked2balkan üzleti hírportál  novemberben még arról számolt be, hogy a zágrábi járat várhatóan Belgrádon keresztül közlekedik majd. A portál az Arabian Business hetilapra hivatkozva számolt be arról, hogy Al Baker új desztinációik között Zágráb Belgrádot is említette.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.