Rangos díj a KLM-nek az utasélményért

A holland királyi légitársaság és regionális leányvállalata, a KLM Cityhopper ismét lenyerte az utaselégedettséget vizsgáló APEX szervezet World Class minősítését, amellyel a biztonságért, utasélményért és fenntarthatóságért tett lépéseket ismerték el. Az Air France először szerzett öt csillagot a felmérésen - tájékoztatta lapunkat a KLM.

A KLM 2021-ben vehette át először az APEX legmagasabb fokú minősítését, idén pedig újra elnyerte ezt az elismerést, amelyet a világ minden táján elvégzett elégedettségi felmérések alapján osztanak ki. Elsősorban az utasélményt, a biztonságot, fenntarthatóságot és az ügyfelek kiszolgálásának fontosabb aspektusait vizsgálják. World Class díjat csak azok a légicégek kaphatnak, amelyek korábban az APEX 5-csillagos minősítését is megszerezték.

A zsűri szerint a KLM mindegyik területen kiemelkedően teljesített, összegzésükben azt írták: „A földi utaskezelés során, az üzleti várókban és a tesztrepülések során is mély benyomást tett a társaság ránk. A KLM alkalmazottai őszinték, barátságosak és segítőkészek voltak minden utassal szemben és úgy tapasztaltuk, hogy ez a hozzáállás a KLM filozófiájának szerves részét képezi.

Az APEX a legnagyobb utaselégedettségi felméréseket készítő, nemzetközi szervezet, amely a légiközlekedésre fókuszál. Ebben az évben nyolc légitársaság kapta meg a World Class besorolást: a KLM mellett a Japan Airlines, a Qatar Airways, az Emirates, a Xiamen Airlines, a Singapore Airlines, a Saudia és a Turkish Airlines vehette át az elismerést.



Az Air France-KLM Csoport másik légitársasága, az Air France ebben az évben vehette át 5-csillagos minősítését, emellett a szervezet az egészségvédelmi intézkedések miatt Gyémánt Díjat adott át a párizsi légitársaságnak.

Boet Kreiken, a KLM utasélményért felelős alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a schipholi repülőtéren nagyon sok kihívással kellett szembenézniük, emellett a versenytársak is folyamatosan fejlődnek, ezért is rendkívül megtisztelő ez az elismerés. "Folyamatosan és nagyon keményen dolgozunk azért, hogy az ügyfeleinket biztonságosan és pontosan eljuttassuk a célállomásukra. Ugyanilyen fontos számunkra a fenntarthatóság, amelynek részeként új, hatékonyabb repülőgépeket, valamint egyre több fenntartható forrásból származó kerozint vásárolunk és csökkentjük a fedélzetre vitt eszközök tömegét is. Az, hogy az utasok és a szakértők ilyen magas pontszámot adtak minden KLM dolgozónak hatalmas elismerés és motivációt nyújt ahhoz, hogy folytassunk munkánkat".


Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.
Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka

Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka 

A vonatozás virágkorát éli, és egy friss kutatás szerint az európai utazók közül a következőkben még többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatási formát.
A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor

A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor 

Szinte minden magyar fiatal bevet trükköket azért, hogy spóroljon a repülőjegyen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.