Rárepül a Sky Europe piacára a Wizz Air

Belép a szlovák piacra és elindítja Pozsony-Róma járatát a Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága.

A járat 2009. szeptember 20-tól, kezdetben heti 4 alkalommal közlekedik majd. A jövőben így a szlovák utasok is élvezhetik a Wizz Air szolgáltatásait az új Airbus A320 repülőgépeken. A Wizz Air Szlovákiában is bevezeti árgarancia szolgáltatását. „Szlovákia mindig a terveink között szerepelt. Most jött el az ideje annak, hogy a piacon jelentkező lehetőséget kihasználjuk. Ez az első lépés, amelyet még több követ majd.” – mondta John Stephenson, a Wizz Air álltalános vezérigazgató-helyettese.

A szlovák piac eddig hagyományosan a szlovák fapados, Sky Europe "felségterülete" volt, amely a napokban kért csődvédelmet, hogy elég időt nyerjen ahhoz, hogy átszervezhesse a társaságot. Azóta elindultak a találgatások, hogy a magyar fapados, a Wizz Air vajon benyomul-e a szlovák piacra, és rástartol a csőd szélén álló Sky Europe útvonalhálózatára. A választ maga a Wizz Air adta meg a mostani járatnyitással. Rómába egyébként a Sky Europe is üzemeltet járatokat Pozsonyból. Pozsonyi bázisrepülőteréről repül még Barcelonába, Burgaszba, Katániába, Koppenhágába, Dubrovnikba, Isztambulba, Kassára, Londonba, Malagára, Manchesterbe, Párizsba és Splitbe.

A Wizz Air jelenleg 25 Airbus A320 repülőgépet üzemeltet 11 bázisról Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában és Csehországban.


A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait 

A légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.