A szakértői várakozások korábban 3,5 milliárd koronás veszteséggel számoltak. Az állami kézben lévő légitársaságban a közeljövőben jelentős átalakítást hajtanak végre, eladják a vagyon egy részét, aminek következtében az idei év végére a veszteség 600 millió koronára csökken - jegyzet meg Janota. A CSA megmentése érdekében a légitársaság gépeinek állományát egyharmadával csökkentik, s az alkalmazottak mintegy tíz százalékát elbocsátják. A CSA helyzetét stabilizáló hároméves programot hétfőn hagyta jóvá a cseh kormány. A terv szerint a CSA néhány tevékenységét a jövőben átveszik a leányvállalatok, amelyek jobban megállták helyüket a kemény konkurenciában. Példaként a miniszter a charterjáratokat vagy a gépek karbantartását említette. A CSA tevékenységének középpontjában a jövőben kiemelten a rendszeres légi járatok működtetése lesz. A miniszter szerint a tavalyi veszteség túl nagy, s ezt a cég nem engedheti meg magának. Az elmúlt években a CSA gazdálkodásának mutatóit alapvetően a vagyon eladásával javították fel. Janota közölte, hogy az utóbbi években a CSA mintegy hatmilliárd korona értékben adott el vagyont, s ennek köszönhető, hogy 2008-ban félmilliárd koronás bruttó nyereséget értek el. A Cseh Légitársaságnak jelenleg mintegy 3.300 alkalmazottja van, több százan pedig a leányvállalatoknál dolgoznak. A CSA-nak mintegy 50 repülőgépe van. A gépek állományának csökkentése következtében jelentősen módosul a rendszeres járatok menetrendje is. (MTI)
Rekordveszteség a CSA-nál
Rekordnagyságú 3,7 milliárd korona (38,8 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA) - jelentette be Eduard Janota, cseh pénzügyminiszter hétfőn Prágában a kormány ülése utáni sajtóértekezleten.

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá
A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.