Sármelléki indulás és 2015–ös előfoglalás a Green Travelnél

Már október elejétől elérhetőek egyes szállodák árai a 2015-ös nyári szezonra vonatkozóan a Green Travel honlapján.

"Az árakat és a leírásokat folyamatosan frissítik és töltik fel a kollégák a www.greentravel.hu oldalra – mondta el Göktas Merdol, a Green Travel tulajdonosa. – Mint azt sok éve hangsúlyozzuk, az előfoglalásnak egyre nagyobb szerepe van cégünknél, ezért idén még hamarabb jövünk ki a jövő évi árakkal, így aki 2014. október 31-ig lefoglalja a következő évi nyaralását, akár 40% kedvezményt is kaphat a főszezoni árakhoz képest. Évről évre bebizonyosodott – nem csak – Törökország tekintetében, hogy a last minute árak már valójában nincsenek a főszezonban, egyrészt nem marad hely a járatokon, másrészt semmi sem indokolja, hogy a piaci árak alá menve egy rossz szokást erősítsünk. A nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is egyre többen foglalják le nyaralásukat az előfoglalási időszakban, mert rájöttek, hogy minden tekintetben jobban járnak. Sok esetben a kedvelt és népszerű szállodák már február közepére megtelnek a nyári hónapokra, így esélye sem marad a későn foglalóknak eljutni bizonyos hotelekbe a főszezonban."

A kedvezményes előfoglalási árak megjelenése mellett a cég a 2015-ös katalógusát is hamarabb a piacra dobja, már október végén. A 2015-ben nyíló új szállodák és a már meglévő stratégiai partnerek részvételével ismét lesz Green Travel Road Show és természetesen partnerpartival egybekötött katalógusbemutató is, ahol nyereményautó kerül kisorsolásra – nagyon fontos, hogy az előfoglalásban történő foglalások is részt vesznek a játékban.

"A jövő évi szezon nagy újdonsága a sármelléki Balaton Airportról induló járatunk lesz – mondta el Göktas Merdol. – A budapesti és debreceni repülőterek mellett jövőre a Balaton Airportról is tervez a cég egy járatot kifejezetten a főszezonra beállítva. A térségben működő partnereinkkel közösen egyeztetve arra jutottunk, hogy van létjogosultsága heti egy járatnak az ország nyugati részéből is. A debreceni repülőtér már hetedik éve szerepel a palettánkon, és évről évre 95-98%-os töltöttséggel repül. Természetesen minden repülőtérről nagy gépekkel repülünk majd, ami minimum 168 főt jelent. Az idei évben bevezetett egyéni horvátországi árualap is bővítésre kerül, és jövőre már garanciális helyekkel is rendelkezünk."

"Bizakodóan tekintünk a 2015-ös évre, és a partnereinkkel együtt ismét meg fogunk tenni mindent az utasaink érdekében, viszont mielőtt ennyire előrerohanunk, ne feledkezzünk meg a téli szezonról sem, mivel Kuba, Dubaj, Thaiföld és Mexikó mellett folyamatosan indulnak városlátogató programjaink is Rómába, Isztambulba, Nápolyba, és a tavaly indított adventi bécsi program mellett számos meglepetéssel készülünk" – tette hozzá a tulajdonos. (x)


Két repülőt is átlökött a szél a hangsebességen

Két repülőt is átlökött a szél a hangsebességen 

Ez nemcsak a turbulencia esélyét növelheti meg, hanem azét is, hogy az ember hamarabb érkezzen meg az úti céljára.
Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért

Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért 

Az airBaltic és a Beams, biztonságtechnikai vállalat partnerségre lépett, emellett a lett nemzeti légitársaság Rigában fogadta a 47. Airbus A220-300 típusú repülőgépét.
Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről

Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről 

Itt tájékozódhatunk az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről és a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról.
Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines

Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines 

659 millió dolláros nettó negyedéves nyereséggel és a pandémia előttihez közelítő kapacitással.
Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója

Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója 

Szingapúri Airshow-n mutatták be szombaton Kína első, keskenytörzsű utasszállító repülőgépét.
Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme

Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme 

Ezzel a fejlesztéssel látványosan megnövelték a Liszt Ferenc Repülőtér légiáru-kereskedelmi kapacitását.
Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába

Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába 

Az új Airbus A321neo modell a London-Luton repülőtéri bázishoz csatlakozik.
Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt

Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt 

A nemzetközi repülőtér hamarosan jelentős átalakuláson megy keresztül, teljeskörűen felújítják ugyanis kifutópályáját, új kábeleket fektetnek le, megújul a világítás és a vízelvezetés is.
Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál

Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál 

Ezúttal kedd hajnaltól szerda reggelig keserítik meg a velük utazók életét.
A Blue Air román légitársaság fizet, mint a katona

A Blue Air román légitársaság fizet, mint a katona 

Vissza kell fizetniük egy közel 34 millió eurós állami támogatást.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.