Sikeresnek tartja tavalyi évét a Balatoni Hajózási Zrt.

A tavalyi évhez hasonló turisztikai szezonban reménykedik a Balatoni Hajózási Zrt., amely az elmúlt évet ugyan 5 százalékos árbevétel-csökkenéssel, de a tervet felülmúló, 50 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta - mondta Horváth Gyula vezérigazgató pénteken.

A társaság forgalma tavaly a személyhajókon 11 százalékkal, a kompon 2 százalékkal, a vitorláskikötőkben 14 százalékkal emelkedett. A legjobb részeredményt a rendezvényhajózás hozta, amelynek forgalma 16 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az árbevétel-csökkenést a betervezett, de különböző okokból meg nem rendelt kikötőépítések okozták a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A hajózási társaság a tevékenységében megváltozott arányok miatt tavaly már nem minősült közszolgáltatónak, ezért több tízmillió forintnyi adót fizetett a balatoni önkormányzatok kasszájába - tette hozzá.

A kikötővel rendelkező, tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő hajózási társaság pénteken Keszthelyen regionális szezonnyitó tájékoztatót tartott a cég legrégebbi, 1891-ben épült nosztalgia hajóján, a Helkán. Mártonné Hajduk Villő programmenedzser arról számolt be, hogy az idén tovább nő a hajózási társaság programválasztéka. A főszezonban 22 kikötőből indítanak séta- és diszkó hajókat, 11-ből gyermekhajókat, továbbá 11 kikötőből programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulásokat. A felnőttjegyek ára a tavalyihoz képest átlagosan 5 százalékkal emelkedik, a gyermekjegyeké - a kedvezményezett kor kibővítése mellett - nem, illetve egy-két százalékkal nő. (www.stop.hu)


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.