Sólyom-Oman Air: érdekes együttállás

Az Öböl-menti társaság azután jelentette be gyorsabb bővítését, hogy kihátrált a magyar partner mögül? Van-e összefüggés? - veti fel cikkében az IHO.

A lap szerint a Sólyommal hírbe hozott Oman Air érdekes módon egészen hasonló ütemben, hasonló flotta kiépítésére készül, mint ahogy ezt a Sólyom tervezte indulásakor. Az Öböl-menti társaság az eredeti elképzelések szerint 2018-ra érte volna el a negyvennégy gépes állapotot, amelyet most revideált a társaság: már 2017-re ötven géppel repülne, 2022-ig pedig tovább növelné flottáját.

Lényeges különbség a két társaság között, hogy a Sólyomnak mindezidáig nem sikerült beindulnia, és a szakmai befektetőként remélt Oman Air is kihátrált mögüle, írja a lap, amely hozzáfűzi: ha az Oman Air korábban tényleg számított rá, de most már nem veszi tekintetbe európai terjeszkedési lehetőségként és ráhordóként a Sólyom Airwayst, az talán összefügghet a saját szerkezetének gyorsabb kiépítésével.

Az ománi légitársaság jelenleg tizenhét Boeing 737-800-assal, hét A330-as szélestörzsűvel, hat ATR-42-essel és négy Embraer E-175-össel repül, az érvényes rendelési listáján pedig három A330-as, tizenegy 737-es és hat 787-es szerepel.

Forrás: IHO


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.