Speciális légiforgalmi ösztönzőprogramot indított Egyiptom

A közelmúltban új vezetőt nevezett ki bécsi képviselete élére az Egyiptomi Turisztikai Hivatal. Mohamed Desouky, aki az osztrák mellett a magyar, a szlovák és a cseh piacért is felel, lapunknak kiemelte, hogy országa speciális légiforgalmi ösztönzőprogramot indított a közelmúltban.

A szakember, aki az Utazás kiállításon nyilatkozott lapunknak, elmondta, hogy 1976-ban született Kairóban, középiskolába Szaúd-Arábiában járt, majd a Kairói Egyetemen végzett egyiptológia és turizmus szakon. Pályája kezdetén idegenvezetőként dolgozott, majd különböző pozíciókat töltött be az Egyiptomi Turisztikai Hivatalnál. Utóbb helyettes vezetője volt a németországi képviseletnek, tavaly decemberben pedig elfoglalta hivatalát Bécsben.

Az új ösztönzőprogram 2014. november elsején lépett életbe, és idén október végéig lesz érvényes. A program a korábbihoz képest új gondolkodásmódot takar. Eddig a járatokon maradt üres helyek után kapott kompenzációt az adott légitársaság, tavaly ősz óta viszont az eladott helyek után jár az állami támogatás.

Minél több turistát küld a tour-operátor vagy a légitársaság Egyiptomba, annál több támogatást kap. Más szabályok vonatkoznak a menetrendszerinti, a fapados és a charter légitársaságokra, illetve különleges szabályokat alkalmaznak a felső-egyiptomi repterekre (Luxor és Asszuán), illetve a Tabára közlekedő járatok esetén.

Hurghada, Sharm El-Sheikh, Marsa Alam és El Alamein repülőterek esetén a charter légitársaságoknak akkor jár az ösztönző, ha a járatok mindegyike minimum 50%-os töltéssel üzemel. A támogatás mértéke 30-40 dollár között mozog a járat hosszától függően. Az 50%-os töltés elérése után jár az ösztönző egészen a 90%-os töltés eléréséig.

Menetrendszerinti és fapados járatok esetén a fenti repülőtereknél 8800 dolláros támogatást kapnak a légitársaságok minden 44 járatpár után, ami 200 dollárt jelent járatonként. Ez az összeg körülbelül 10%-a a járatok után a repülőtereken fizetendő kiszolgálási díjnak. Ezt az összeget a földi kiszolgálást végző társaságoknak utalják át hathavonta. Két egyiptomi repülőteret is érintő kombinált járatok esetén csak az egyik esetében jár a támogatás.

Luxor, Asszuán és Taba esetében direkt ösztönzőt ad az egyiptomi állam minden egyes utas után, függetlenül attól, hogy charterrel vagy menetrendszerinti járattal érkezett az illető. Feltétel, hogy legalább 40%-os legyen a járat töltése. A támogatás mértéke 40-50 dollár között változik a repülés időtartamától függően, 4 óránál hosszabb repülési idő esetében jár a magasabb összeg. A támogatás egészen a 100%-os töltés eléréséig jár.

Néhány nem közvetlen ösztönzőt is bevezetett Egyiptom a légi forgalom növelése érdekében. A repülőtéri leszállási és kiszolgálási díjakat 75%-kal csökkentették minden charter-, fapados és menetrendszerinti járat számára, maximum 3000 dollár/járat összegig. Ezt a támogatást is közvetlenül a reptér-üzemeltetők és a reptéri földi kiszolgálók kapják meg.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.