Gyorsabb vonatközlekedés országhatáron belül és kívül

Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép életbe az új vasúti menetrend 2013. december 15-én. A legtöbb utast érintő fejlesztésekre a Budapest-Székesfehérvár vasúti korszerűsítés lezárása biztosít alapot.

A Kelenföld és Tárnok között idén nyáron átadott második vágánynak köszönhetően nőtt a fehérvári vonal átbocsátóképessége, a vonatok akár 120km/h-s sebességgel is közlekedhetnek. A MÁV-START a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával új menetrendi szerkezetet alakított ki a Dunántúl több vasútvonalán.

Több vonat és csökkenő menetidő Érd és Budapest között

Csúcsidőszakokban 5-10 percenként követik egymást a járatok Érd alsó vagy Érd felső és Budapest között. Az utasforgalmi igényekhez igazodva az eddigi személyvonatok mellett zónázó vonatok is indulnak, amelyek nem állnak meg Kelenföldig. A főváros Érd alsóról így tizenkét perc alatt lesz elérhető, visszafelé pedig kilenc percbe telik az út. Az új zónázó vonatok Tárnok, Martonvásár és a Velencei-tó partján fekvő települések számára is 30-40 százalékos menetidő-csökkenést hoznak.

Székesfehérvár: minden eddiginél gyakoribb vonatindulás

A Budapest-Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon az eddigi leggyorsabb és legsűrűbb eljutási lehetőséget biztosítja december 15-től a MÁV-START. Székesfehérvárról gyorsvonattal már 39 perc alatt elérhető a főváros (Kelenföld). A csúcsidőszakokban félóránként követik egymást a gyorsvonatok. A zónázó- és személyvonatok döntő többsége légkondicionált, alacsonypadlós FLIRT-típusú motorvonat lesz. A komfortosabb utazás érdekében egyre több megújult belső terű jármű áll be a gyorsvonati forgalomba.

InterCity a zalaegerszegieknek

Öt év után újra InterCity-vonatok közlekednek vasárnaptól a zalai megyeszékhely és a főváros között. Az eddig megszokott, kétórás ütemes menetrendben induló gyorsvonatokon túl napi két pár InterCityvel: a Göcsejjel és a Citadellával is számolhatnak az utasok. A Déli pályaudvarról kora délután és késő délután induló járatok a fővárosi ügyintézéshez igazodó hazautazási lehetőséget kínálnak. Zalaegerszegről minden nap kora reggel és délután indul InterCity Budapestre. Tanítási időben, vasárnap késő délutánonként egy harmadik IC vonat, a Hetés IC segíti majd a diákokat, heti ingázókat. Az InterCity-vonatok Zalaegerszeg és Budapest között csak Ajkán, Veszprémben és Székesfehérváron állnak meg, az eljutási idő ezzel három órára csökken. A folyamatos járműfelújításoknak köszönhetően egyre több felújított, komfortosabb kocsi közlekedik a gyorsvonatokban is.

Újabb hat vonatpár Veszprémbe

Minden eddiginél bővebb menetrendi kínálatot és gyorsabb, rugalmasabb eljutási lehetőséget nyújt a MÁV-START Veszprém és a főváros között. December 15-től a kétóránként közlekedő gyorsvonatokon felül további napi hat pár járat indul, és a zalaegerszegi InterCity-vonatok is megállnak a megyeszékhelyen. Így a csúcsidőszakokban átlagosan harminc percenként követik egymást a vonatok. További jó hír, hogy Budapestig – a fejlesztés előttihez képest mintegy 30 perccel – egy óra huszonegy percre csökken a menetidő. Az utazási komfort javítása érdekében itt is korszerűsített kocsik közlekednek majd a gyorsvonatokban.

Viszonylatszámozás először a magyar vasúton

A könnyebb és egyszerűbb tájékozódás érdekében új utastájékoztatási jelzésrendszert vezet be a MÁV-START, hogy ezzel is erősítse a vasút szerepét az elővárosi forgalomban. A vasúttársaság legfeljebb négykarakteres betű- és számsorral jelzi, hogy az adott vonat merre közlekedik és hol áll meg. A számok útvonalat jelölnek, a betű pedig vonatnemet. Az S30 jelentése például a 30-as vasútvonalon (Budapest-Déli - Székesfehérvár) közlekedő személyvonat (S), a zónázóvonatok ugyanitt a Z30-as megjelölést kapják. Az utasok első ütemben a Déli pályaudvaron és a kapcsolódó elővárosi vonalakon találkozhatnak a viszonylatszámozással, amelyet a vasúttársaság a tapasztalatok értékelése után az összes vonatra kiterjeszthet majd.



Budapesten belül is vonattal

A fővároson belüli tömegközlekedésre és a reptéri eljutásra is megoldást jelent a MÁV-START új viszonylata Székesfehérvár, Érd felső, Kelenföld, Ferencváros és Kőbánya-Kispest között. Az óránként közlekedő vonatok 14 perc alatt teszik meg a Kelenföld és Kőbánya-Kispest szakaszt. A dunántúli régióból így egyetlen átszállással elérhetőek lesznek a kelet-magyarországi nagyvárosok.

Kengyelfutó Debrecenből

Kengyelfutó néven új gyorsvonat közlekedik a hétvégi csúcsforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében tanítási időszakban péntek délutánonként Budapest-Nyugati és Debrecen között, tanítási időszakban vasárnap délutánonként pedig visszafelé. A vonat csak Zuglóban, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen áll meg.

Új IC-járatot indít a MÁV-START a folyamatosan növekvő utasforgalmú Győr-Tatabánya-Budapest útvonalon. A Győrből kora reggel induló Arrabona IC utasai már nyolc óra előtt megérkeznek a fővárosba. Budapestről Győrbe egy további esti indulási lehetőséget ad a kényelmes, ingyenes internetet is biztosító IC.

Rippl-Rónai InterCity közlekedik Budapestről Kaposvárra és tovább, Zágrábba. A vonattal a somogyi megyeszékhelyről indulók közvetlenül, átszállás nélkül juthatnak el a fővárosba.

Kiszámítható, kétórás ütemű menetrend lép életbe a Dél-Dunántúlon, a Pécs–Villány vasútvonalon csúcsidőben sűrűbb kínálat mellett.

Óránkénti közlekedést vezet be a vasúttársaság egész napra, kiszámítható és rugalmasan tervezhető utazási lehetőséget biztosítva Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza és Békéscsaba utazóinak. A szegedi és békéscsabai csatlakozásoknak köszönhetően a térségből a főváros felé is óránként lesz eljutási lehetőség.

Lényegesen bővebb vonatkínálat várja a Debrecen-Sáránd-Nagykereki felé utazókat vasárnaptól a reggeli és a délutáni csúcsidőben. Rugalmasabbá válik a hajdú-bihari megyeszékhely térségébe ingázók kiszolgálása, javulnak a Budapest és Nyíregyháza/Miskolc irányú, távolsági csatlakozások is.

Újabb közvetlen railjet közlekedik Münchenbe a Keleti pályaudvarról 9.10 órakor az egyre bővülő németországi utasforgalom jobb kiszolgálása érdekében. A Dacia nemzetközi gyorsvonat Bécs és Bukarest között egész évben az utazók rendelkezésére áll. Egy újabb vonatpár indul Budapest és Zágráb között Rippl-Rónai néven a horvátországi utazásokat elősegítve. Ismét közvetlen magyar-szlovén eljutást biztosítanak a vasúttársaságok Budapestről Veszprémen és Zalaegerszegen át Mariborba, amelyhez Ljubljana felé és felől a szlovén vasút csatlakozást biztosít.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vasút megerősítése érdekében folytatja a hazai pályahálózaton megkezdett átfogó felújításokat. A tárca a jelenleg is zajló vagy a jövőben induló beruházások lezárását követően további kínálatbővítésre készül. A jövő évtől érkező újabb elővárosi FLIRT motorvonatok komfortjavítással teszik teljessé a menetrendi fejlesztéseket.

A 2013. december 15-től 2014. december 13-ig érvényes menetrendi információk megtalálhatók az ELVIRA internetes menetrendi keresőben és a 200 nagyobb vasútállomás pénztáraiban megvásárolható menetrendkönyvben. Információ kérhető a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.