Szabad a pálya a nemzetközi vasúti személyszállítók előtt

Mostantól a nemzetközi vonatoknak is jogukban áll, hogy utasokat vegyenek fel és tegyenek le a nemzetközi útvonalon található bármely állomáson, beleértve az ugyanazon tagállamban található állomásokat is. Ez csak egy azon újdonságok közül, melyeket a nemzetközi vasúti személyszállítás most hatályba lépett liberalizációja vezetett be.

Január elsejétől – a nemzetközi személyszállítási szolgáltatás működtetésének céljából – valamennyi európai vasúttársaságnak joga lesz ahhoz, hogy hozzáférjen a vasúti infrastruktúrákhoz a többi tagállamban. Az új szabályozás célja nem más, minthogy megnyissa a közösségen belüli nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások – nem pedig a tagállamok és harmadik ország közötti szolgáltatások – piacát. Azok a vasúttársaságok például, amelyek a megfelelő engedély és biztonsági tanúsítványok birtokában vannak, működtethetnek nemzetközi járatokat.

Az új szabályozás magában foglalja a nemzetközi járatoknak a kabotázshoz való jogát is, lehetővé téve ezzel, hogy a nemzetközi vonatok egy adott ország két pontja között – azaz a nemzetközi útvonalon található bármely állomáson, beleértve az ugyanazon tagállamban található állomásokat is – utasokat szállítsanak. A közszolgáltatásokkal kapcsolatosan az új szabályozás kimondja, hogy a tagállamok korlátozhatják a hozzáférési jogot a kiindulási és célállomás közötti szolgáltatások esetén, de ez nem akadályozhatja az utasoknak egy nemzetközi szolgáltatás útvonalán a fel- és leszállását – kivéve, ha ez a jog veszélyeztetné a közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlyát. A Bizottság azt várja a mostani nyitástól, hogy olyan új üzleti lehetőségeket teremt a vasúttársaságok és az infrastruktúrák üzemeltetői számára, amelyek révén új, innovatív és ügyfélorientált szolgáltatásokat kínálhatnak majd a vasúttal utazóknak.

Antonio Tajani, a Bizottság közlekedésért felelős alelnöke szerint ezzel az európai vasúti szektor megerősödésének új szakasza veszi kezdetét. Hozzátette: a nemzetközi utaspiac megnyitása mind az ágazat, mind pedig az utazók számára előnyökkel jár, például azáltal, hogy jobb minőségű szolgáltatásokhoz juthatnak hozzá alacsonyabb áron. (Bruxinfo)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.