Szándékosan vezethették a földnek a márciusban lezuhant kínai gépet

Az ügy a mostani információk alapján kísértetiesen hasonlít a Germanwings járatának 2015-ös incidensére - írja az AIRportal.hu.

A The Wall Street Journal az ügyet ismerő forrásaira hivatkozva azt írta, a gép megsérült repülési adatrögzítőjéből kinyert adatok szerint az utazómagasságon repülő Boeing 737-800-ast a szarvkormány előre tolásával hirtelen és vélhetően szándékosan szinte függőleges süllyedésbe vitték, amíg a földnek nem ütközött. A repülőgép azt tette, amit “parancsoltak” neki, és a nyomozást vezető kínai hatóság sem jelezte, hogy műszaki hibát talált volna.

A lap forrásai szerint ezért most a részt vevő amerikai nyomozók munkája elsősorban a pilótákra és az általuk végrehajtott manőverekre fókuszál, bár meglehet az esélye annak is, hogy valaki betört a pilótafülkébe.



A légitársaság a lappal azt közölte: semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a repülőgéppel bármilyen műszaki probléma lett volna, és megismételték korábbi közleményüket, amelyben azt írták, a pilóták egészségügyi, családi és anyagi háttere rendezett volt, a pilótafülkébe való betörést pedig nem tartják életszerűnek. Közölték, hogy a légiforgalmi irányítás, amikor a radarokon észlelte, hogy a repülőgép extrém süllyedésbe kezdett, próbálta hívni a járat személyzetét, ám válasz nem érkezett.

A kínai légügy nem reagált a megkeresésre.

Mint arról beszámoltunk, a China Eastern Airlines Boeing 737-800-asa március 11-én zuhant le. A fedélzetén 123 utas és 9 fős személyzet utazott, a katasztrófa után túlélőket nem találtak.

Az ügy a mostani információk alapján kísértetiesen hasonlít a Germanwings 4U 9525-ös, Barcelona-Düsseldorf járatával történtekre. A 2015. március 24-én történt balesetről kiderült, hogy a mentálhigiénés problémákkal küzdő első tiszt, Andreas Lubitz kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, és az Alpok egyik hegyoldalának vezette a gépet, közben pedig egy szót sem szólt. A fedélzeten 144 utas és 6 fős személyzet volt, senki nem élte túl a katasztrófát.


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.