Szárnyalnak a törökök

Szó szerint és átvitt értelemben is szárnyal a török légitársaság: napvilágra kerültek az idei első félévi forgalmi adatok. 

2014 januárja és júniusa között közel 17%-kal több utast szállított a Turkish Airlines, mint egy évvel korábban, az utasszám így 22,4 millióról 26,2 millióra nőtt. Belföldön 19,9, a nemzetközi járatokon pedig 14,7%-kal nőtt az utasaik száma. A nemzetközi átszáló utasok száma 28,4%-kal emelkedett. 

Az első félév során a légitársaság 24,9%-kal több árut fuvarozott, mint egy évvel ezelőtt. A repült desztinációk száma 234-ről 257-re emelkedett, a belföldi úti célok száma 38-ról 43-ra, a külföldieké 196-ról 214-re bővült. A légitársaság flottájában már 257 repülőgép teljesít szolgálatot, míg egy éve csak 223 volt. A szélestörzsű gépek száma 38-ról 50-re nőtt, a keskenytörzsűeké 175-ről 198-ra bővült, a teherszállítók száma 10-ről 9-re csökkent. 

A török légitársaság töretlen fejlődését több díjjal is elismerték az évek során. A legfrissebb díjat, a Turkish Airlines vezérigazgatója, dr. Temel Kotil vehette át a minap. Kotil lett az Év vezérigazgatója a 2014-es Airlines Strategy Awards-on, amelyet július 13-án adtak át Londonban. Az elismerést olyan vezérigazgatók érdemlik ki, akik rendkívüli stratégiai gondolkodásról és vezetői képességegről tesznek tanubizonyságot az előző év során.A tavalyi év igazi sikertörténet volt a török légitársaság számára: utasaik száma 23,6%-kal nőtt és elérte a 48,3 milliót. 


Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság

Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság 

Csődközeli helyzetbe került az egyik jelentős amerikai fapados, a Spirit Airlines.
Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt

Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt 

Harmincezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi ünnepli a mozgást.
A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba

A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba 

Megsemmisítette a Kúria a Budavári Önkormányzat buszbehajtást korlátozó döntéseit.
Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál

Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál 

A legújabb fejlesztések a fogyatékkal élőket segítik.
Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.