Száznál is több új jegyautomatát telepített a MÁV-Start

A MÁV-Start 110 új jegy- és bérletértékesítő automatát telepített a Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (KÖZOP) a nagyforgalmú budapesti pályaudvarokon, az elővárosi vasútvonal egyes részein - jelentette be Feldmann Márton, a személyszállító vasúttársaság értékesítési vezérigazgató-helyettese kedden az uniós fejlesztés zárórendezvényén, Budapesten.

A 2013-ban kezdett beruházás 1 milliárd forintba került, a költség 73 százalékát az Európai Unió finanszírozta.
Feldmann Márton hangsúlyozta: a fokozatosan telepített új automaták 2015-ben 2 milliárd forintot, az éves összes árbevétel 8 százalékát hozták a vállalatnak.

Feldmann Márton kiemelte, hogy az új automatákból minden típusú belföldi viszonylatra érvényes menetjegy, bérlet megvásárolható a nap 24 órájában, az értékesítésen kívül közlekedési információt is ad. Az automata vásárlásnál rugalmas fizetési lehetőséget biztosítanak azzal, hogy érmét, bankjegyet, bankkártyát elfogadnak, és a jegykiadó készpénzfizetésnél vissza is tud adni, illetve lehetővé teszi az otthon vásárolt internetes jegy nyomtatását.

A MÁV-Start vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az eddigi kedvező tapasztalatok indokolják a program folytatását, eddig saját forrásból a MÁV-Start további hat automatát telepített, és szeretnének a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban is forrást kapni erre a célra. Számítások szerint 300-400 korszerű jegykiadó automata telepítésével országos hálózatot tudnának kialakítani - tette hozzá.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.