Szunyókálós norvég pilóták

Norvégiában minden második pilóta aludt már el menetrendszerinti repülőjárat vezetése közben saját bevallása szerint.

Az NRK rádió szerdán mutatta be egy vizsgálat eredményét, amelynek során a megkérdezett 389 pilóta ötven százaléka ismerte el, hogy szunyókált egyet vezetés közben anélkül, hogy erre figyelmeztette volna a másodpilótát.    

A kérdőívre válaszolók két százaléka szerint gyakran fordul vele elő ilyen eset. "Az eredmények azt mutatják, hogy sok pilóta eleve fáradtan érkezik munkába" - fejtette ki Aleksander Wasland, a pilóták szövetségének elnökhelyettese. Véleménye szerint az előírt pihenőidőt évek óta csökkentik a költséghatékonyság érdekében.    

Wasland információi szerint a menetrendszerinti járatok pilótái átlagosan heti hatvan órát dolgoznak. Gyakran előfordul, hogy egymás után több napon keresztül dolgoznak 13-15 órát.   

A felmérés során a pilóták beszéltek arról is, mennyire kifárasztja őket a túl hosszú munkaidő. "A tizenkét órás munka, miközben hóval és viharral is meg kell küzdeni, egyszerűen felelőtlenség" - mondta el az egyik pilóta. Kollégája olyan esetről is beszámolt, amikor ő és a másodpilóta is egyszerre bóbiskolt el.    

Sokan a családjukra nehezedő terhekről beszéltek: "Huszonegy hétvégéből tizenhétszer dolgozom. A lányom elsírta magát a barátai előtt, amikor egyszer végre sikerült elmennem az egyik focimeccsére."   

Magnhild Kleppa közlekedési miniszter a rádióban bejelentette, hogy a polgári repülés vezetőségét is igyekeznek bekapcsolni a probléma megoldása érdekében.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.