A kizárólag a British Airways számára épülő új terminálkomplexum megépítésére 1989-ben írt ki nemzetközi tervpályázatot a repülőteret üzemeltető British Airport Authority. Az ultramodern terminálépülettel kapcsolatos legfontosabb üzemeltetői elvárás az volt, hogy képes legyen „betölteni Nagy-Britannia és Európa kapujának szerepét” az évente itt megforduló mintegy 30 millió utas számára úgy, hogy eközben újabb kapukat és távlatokat nyit meg az utazási kényelem, valamint a környezetvédelem terén is. Sir Richard Rogers és az általa vezetett építészműhely nyertes dizájn-koncepciójában a tervek szerint egy 40 méter magas, 396 méter hosszú és 176 méter széles terminálépület született meg, amelynek teteje óriás hullámot szimbolizál. A hullám, mint dizájnelem, elsősorban azt a légies könnyedséget és gyorsaságot fejezi ki, amelyet a T5 nyújt majd a British Airways utasainak. A British Airways várakozásai szerint a T5-re érkező utasok 80 százaléka már otthon bejelentkezik a járatra a ba.com oldalon keresztül, vagy a repülőtéren kihelyezett 96 önkiszolgáló check-in automata segítségével teszi ezt meg, csomagját pedig a 96 csomagfeladó (Fast Bag Drop) pult egyikénél adja le. A bejelentkezés és csomagfeladás így mindössze 90 másodpercet vesz majd igénybe. A T5 építése jó alkalmat adott arra, hogy a British Airways gyökeresen átalakítsa reptéri váróit is. Az új terminálépületben 6, összesen 2500 utas kényeztetésére alkalmas váró létesült. Az új kristálycsillárokkal, a frottír anyagokkal és képzőművészi alkotásokkal díszített várók dekadens külsőt kaptak, amelynek hangulatát tovább emeli a napszakhoz igazodó megvilágítás. A várókat kézzel megmunkált térelválasztók osztják külön szekciókra.
T5 dizájn: szelek szárnyának építészete a londoni Heathrow-n
A híres párizsi Pompidou Center, a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága, a londoni Millennium Dome, a linz-i Solar City és a New York-i ikertornyok helyén épülő Tower 3 épületeinek megtervezése után, Sir Richard Rogers újabb dizájn remekművel írhatja be nevét az egyetemes építészet történetébe, a Heathrow repülőtér új termináljával.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.