Tankolási turizmus hódít a svájciak körében

Drágának tartják az üzemanyagárakat a svájciak, találtak is a problémára megoldást.

A problémára viszont kézenfekvő megoldás kínálkozik a határtól nem messze élőknek, például a genfieknek, akik ahelyett, hogy 2,20 frankot (934 forintot) fizetnének egy liter üzemanyagért, átgördülnek Franciaországba, Felső-Savoya megyébe, ahol 1,80 euróért (735 forintért) tanholhatnak. Ez a frankhoz képest kedvező euróárfolyammal együtt sokaknak megéri a hosszabb utazást.

Egyes francia politikusok azonban nem örülnek az új turisztikai trendnek. Mint mondják, azért lehet olcsóbb a benzin a franciáknál, mert literenként 18 centet a kormány térít vissza, vagyis végső soron a francia adófizetők finanszírozzák. „Mindenképpen elsőbbséget kell adnunk a franciáknak” – mondta Loïc Hervé, Felső-Savoya szenátora egy interjúban. Mint hozzátette, nem kellene a gazdagokat segítenünk, a svájciakat és a külföldi turistákat. Ilyen egyszerű.

 

Mauro Poggia genfi ​​államtanácsos azonban azzal érvel, hogy a határmentén tapasztalható előnyök mindig kétirányúak, és a Genfben dolgozó francia szakemberek magasabb fizetéseket és egyéb juttatásokat élvezhetnek, vagyis kihasználhatják azokat az előnyöket, amelyeket a svájci cégek nyújtanak nekik. „És azt se felejtsük el, hogy a hazatérő franciák Genfben tankolták meg az autóikat, de ez senkit sem zavart” – tette hozzá. (A háború előtt az ólommentes benzin olcsóbb volt Svájcban.)

Júniusban a svájci kormány elutasította azt az üzemanyag-támogatási rendszert, amelyet Franciaország mellett Ausztria, Németország és Olaszország is bevezetett. A francia támogatás ráadásul literenként 30 centre emelkedik szeptemberben és októberben, így a svájci rendszámú járművek áramlása valószínűleg nem fog egyhamar megállni.

Forrás: Euronews


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.