Erről április 4-én született megállapodás a két cég között. A szerződés tartalmazza a G2 SwitchWorks által kifejlesztett "Kestrel" termékének megszerzését (amely egy újgenerációs point-of-sale alkalmazási alapszoftver), valamint a G2 SwitchWorks számos egyéb, kapcsolódó szoftverfejlesztési eszközét. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra. A G2 SwitchWorksszel kötött megállapodással a Travelport egy újabb jelentős lépést tett annak érdekében, hogy létrehozza az ágazat első átfogó, teljesen integrált ügynöki felületét, mondta el Gordon Wilson, a Travelport GDS elnök vezérigazgatója. Az új ügynöki felület, amely magában foglalja és tökéletesen helyettesíti majd a vállalat jelenlegi utazási irodák által használt point of sale termékeit, a Galileo FocalPoint/ViewPoint-ját és a Worldspan Go!-ját, a tervek szerint 2009 elejére készül el.
Technológiai újdonság a Travelporttól
A Travelport GDS (a Galileo és a Worldspan tulajdonosa) a G2 SwitchWorks Corp. szoftvereinek és szellemi tőkéjének segítségével fejleszti a jövőben új, utazási irodáknak készülő, még inkább felhasználóbarátabb foglalási felületét.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Hétfőn nincs vasúti közlekedés Ausztria és Magyarország között
Hétfőn nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint.
Újjászületik a Szent Jupát - frissitítve!
A legendás hajóval kerülte meg a Földet Fa Nándor és Gál József.
Turkish-járatnyitás Sydney-be
A török légitársaság új járat indítását jelentette be Ausztrália legnagyobb városába.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.