Tíz éves a SkyTeam - Péntektől a Tarom is tagja

A SkyTeam légiszövetség újabb légitársaságok csatlakozásával ünnepelte tízéves születésnapját New York-ban.

Az Aeroméxico, az Air France, a Delta Air Lines és a Korean Air 2000-ben alakították meg a SkyTeamet, a tagok száma azóta folyamatosan nőtt és a Vietnam Airlines legutóbbi, illetve a román légitársaság, a TAROM, péntekre tervezett csatlakozásával, 2010-ben eléri a 13-at. A SkyTeam megalakulásakor 6402 járatot kínált 451 desztinációval 98 országban, mára a járatok száma meghaladja a 13.000-t, 898 desztinációval 169 országban.

A SkyTeam vezetői áttekintették az elmúlt évtizedben elvégzett munkát és meghatározták azokat a stratégiai fontosságú területeket, amelyekre a légiszövetség az elkövetkezendő tíz évben külön figyelmet fordít majd. A partner légitársaságok szándéka, hogy tovább javítsák az együttműködést és fejlesszék a hálózatot, így biztosítva a növekedést az utasok és a légiszövetség tagjainak érdekében.

Az ülés során a SkyTeam:

• aláírt egy megállapodást a China Easternnel, ezzel formálisan is elindította a csatlakozási folyamatot, hogy a tagok között tudhassa az egyik legnagyobb kínai légitársaságot;

• megújította csatlakozási programját, amelynek köszönhetően az Air Europa, a Kenya Airways és TAROM teljes jogú tagokká váltak.

Fokozott együttműködés

„Az elmúlt 10 évben, mivel a szabályok enyhülése és a nyitott égbolt megállapodások lehetővé tették a tevékenység optimalizálását, a SkyTeam révén a légitársaságok több átszállási lehetőséget kínálnak utasaiknak a világ minden táján, elsősorban a szövetségek megerősítésével, a bonyolult interkontinentális fúziók helyett. A növekedésünk tehát folytatódik” – mondta el Léo Van Wijk, a SkyTeam Igazgatótanácsának elnöke.

Ázsiai terjeszkedés

Az Igazgatótanácsi ülés keretében a China Eastern, Kína egyik legnagyobb légitársasága aláírt egy csatlakozási megállapodást a SkyTeam-mel, hivatalosan is elindítva ezzel a csatlakozási folyamatot. Marie-Joseph Malé, a SkyTeam vezérigazgatója kifejtette, hogy milyen előnyöket jelent a szövetség számára a második kínai légitársaság belépése: „Ázsia egy növekedésben lévő és ezért nagyon fontos piac a SkyTeam számára, jó úton járunk, hogy javítsuk a kínálatot ebben a dinamikusan növekvő régióban. A Vietnam Airlines legutóbbi és a China Eastern jövőbeni csatlakozásával, 10%-kal nő a naponta üzemeltetett járatok száma a jelenlegi értékhez képest. A China Southern és a Korean Air társasággal együtt már négy ázsiai légitársaság erősíti a SkyTeam jelenlétét Ázsiában és készítik elő számára a jövőbeni növekedés útját. További ázsiai légiszállítók csatlakozását is várjuk, hogy megerősítsék a SkyTeam pozícióját ebben a régióban”.

Megújult csatlakozási program

A SkyTeam 10 éves évfordulója egyúttal a csatlakozási program megújulását is jelenti, amely így jobban tükrözi a szövetség növekedési stratégiáját. A korábbi társult tagság státusz azoknak a légitársaságoknak kedvezett, beleértve a tagok partenereit is, akik szerettek volna részesülni a SkyTeam által kínált előnyökből, de nem feleltek meg a teljes jogú tagság feltételeinek. A program révén a SkyTeam kibővíthette hálózatát és utasai a világ több régiójába juthattak el. Mivel a SkyTeam mára egy magasabb fokú fejlettségi és integrációs szintet ért el, valamennyi tagja teljes jogú. Ezzel a státuszváltással, a spanyol fapados Air Europa, a Kenya Airways és a péntektől új tagként csatlakozó román légitársaság, a TAROM szintén teljes jogú tagokként szerepelnek. Ez a lépés szorosabbá teszi a tag légitársaságok viszonyát. Az utasok számára azonban semmilyen különbséget nem jelent.

Jövőbeni célkitűzések

A SkyTeam figyelmet fordít arra, hogy a világ többi régiójában is megerősítse jelenlétét, mint például Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia és India. „Az elmúlt évtized során a SkyTeam jelentős szerepet játszott a Delta Airlines által, az utasok számára a saját desztinációkon kívül kínált hálózat bővítésében” – jelentette ki Richard Anderson, a Delta Airlines vezérigazgatója, aki vendégként jelen volt a SkyTeam igazgatótanácsi ülésén New Yorkban. „Ez továbbra is így lesz, amennyiben a SkyTeam folytatja növekedési stratégiáját újabb légitársaságok felvételével, akik újabb régiók elérhetőségét biztosítják majd az utasok számára.”


MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.