Tizennyolc brit repülőtéren sztrájkolnak karácsony előtt

Tizennyolc brit repülőtéren kétnapos sztrájkot tart a földi kiszolgáló személyzet közvetlenül karácsony előtt az elégtelennek tartott bérajánlat miatt, karácsony két napján pedig a British Airways légitársaság több ezer utaskísérője is sztrájkba lép.

A munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet péntek esti bejelentése szerint a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegénél másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazott teszi le a munkát december 23-ától 48 órára.

A tervezett sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érinti. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

Az akció emellett kiterjed Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire.

A Unite közölte: a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlattal állt elő, ez azonban alig tart lépést a várható inflációval. A szakszervezet közölte ugyanakkor azt is, hogy "heti hét napon, napi 24 órában" kész újbóli tárgyalásokra a céggel. A sztrájkot az alkalmazottak 62 százaléka megszavazta.

Az előzetes adatok szerint december 23-án lesz a legnagyobb forgalom a brit repülőtereken. Egyedül Heathrow-n több mint 200 ezer érkező és induló utassal számolnak aznap.

A Unite pénteken késő este bejelentette azt is, hogy a British Airways légitársaság 4500 utaskísérője szintén sztrájkba lép december 25-én és 26-án. Ez a munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőteret érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a British Airways rövid- és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett utaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.
A British Airways a héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett utaskísérők elvetették.
A légitársaság péntek esti közleményében "szívtelen és teljesen felesleges" akciónak nevezte a karácsonyra tervezett sztrájkot. A cég közölte azt is, hogy hosszú távú járatainak indulása a sztrájknapokon is biztosított, a Heathrow-ról induló más járatok ügyében pedig "készenléti tervet" dolgoz ki, amelyet három napon belül ismertet.

Forrás: MTI


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.