Tizenöt gép a levegőbe repül Ferihegyen

De nem a toló- és a felhajtóerő segítségével egy férfi elképzelése szerint, aki egy a Ferihegynek csütörtök este eljuttatott levelében tizenöt járat felrobbantásával fenyegetőzött.

„Egy márka, amelynek múltjában éppúgy tükröződik a Margitsziget és a főváros története, mint az italfogyasztás kultúrájának változása. Lassan másfél évszázada ismert, hogy a Margitszigeten páratlan minőségű víz fakad, amelyből az első Kristályvizet már több mint száz esztendeje zárták palackba” – olvasható még a Margitszigeti Kristályvízről a Pepsi magyarországi honlapján. Januártól azonban már nem a szigetről palackozza ásványvizét a FÁÜ Pepsi Americas, a piacról eltűnik a Margitszigeti Kristályvíz.

„Több oka is van annak, hogy megszüntetjük a Margitszigeti Kristályvíz gyártását. Az egyik, hogy a piacon megváltoztak a fogyasztói igények, a kereslet elmozdult az alacsonyabb ásványi anyag tartalmú vizek iránt. A másik ok pedig, hogy kedvezőbb előállítási költséget biztosító helyet találtunk” – mondta el a Kreatív Online-nak Berényi Attila, a FÁÜ Pepsi Americas marketingigazgatója. A vállalat vizsgálta annak a lehetőségét, hogy esetleg új gépsort építsenek ki a Margitszigeten, ám ez nehézségekbe ütközött, mivel a gyártás műemlék jellegű épületben folyt. Emellett zöldmezős beruházásban is gondolkodtak, a jelenlegi gazdasági helyzet miatt azonban a harmadik megoldás mellett döntöttek: az Aquarius nevű céggel kötött együttműködés nyomán januártól az albertirsai lelőhelyről palackoznak.(A Margitszigeti Kristályvíz üzeme a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll, így ők döntenek az épület további hasznosításáról.)

A FÁÜ egyébként bő három éve költött a Margitszigeti Kristályvíz újrabevezető kampányára, amelynek fő üzenete a márka tradíciója volt, erre utalt a szpotban feltűnő négy történelmi korszak – barnított, fekete-fehér és színes – képei.
 

{video|id=914|width=425|height=344}



„A margitszigeti szót nem írhatjuk rá a palackra, hiszen nem onnan leljük a vizet, ám a Kristályvíz márkát tovább visszük, és ennek az imázsát erősítjük, nem pedig a lelőhelyét, mint azt tettük 2006-ban” – magyarázta Berényi Attila. Az albertirsai vízből palackozott Kristályvíz újrapozícionáló kampánya márciusban indul, ennek részleteiről egyelőre annyit tudni, hogy a modernitás lesz az egyik jellemzője. A frissített márkaarculaton és az integrált kampányon a DDB dolgozik, az ügynökség 2008 óta áll kapcsolatban a vállalattal.

 
A Pepsi is megújul
A FÁÜ Pepsi Americas márkaportfoliójának életében a legnagyobb esemény a Pepsi arculatmegújítása. Az új csomagolást kapott termékeket folyamatosan terjesztik Európában, itthon a kétliteres üdítőn már látszik az új logó. „Eddig többféle Pepsi címke létezett, most azonban lecseréljük mindet, helyettük lesz az egységes új, »mosolygós« logó” – mondta Berényi Attila, aki szerint az új arculat illeszkedik a fő célcsoportjuk, a fiatalok web2.0-es világához. A Pepsi új kampánya tavasz végén, az üdítőszezon idején indul, jelenleg a BBDO dolgozik a kampányon.

„Tavaly jól bevált, hogy vegyes kampányt alkalmazunk, vagyis a központilag adott tartalmat megtöltjük helyi elemekkel. Ilyen magyar fejlesztésű kampány volt a 15 másodperc hírnév. Hasonlóra készülünk most is, a globális Pepsi kampányt magyar ízekkel akarjuk megtölteni, a célközönség médiahasználatához igazítva erős digitális résszel” – árulta el a marketingigazgató.
 


Berényi Attila a Gemius/Ipsos Audience Research kutatásából idézett, ami szerint a tizenévesek 90 százaléka internetfelhasználó, ők naponta több órát töltenek előtt és egyszerre több médiacsatornát – internet, tévé, mobiltelefon – használnak. A Pepsi ezt a réteget párhuzamosan, több csatornán keresztül szeretné majd megszólítani.

A BBDO Budapest egyébként nemcsak a Pepsi arculatfrissítő kampányán gondolkodik, hanem a FÁÜ által forgalmazott Lay’s chipsmárka regionális kommunikációs fejlesztésén is. A reklámfilmet Magyarországon forgatják januárban, és a budapesti ügynökség által készített szpotot vetítik majd az európai országokban –  tájékoztatott a marketingigazgató.
 

A Margiszigeti Kristályvíz

„A Margitsziget északi végén, az Árpád-híd lábánál még 1868-ban fúrt kutat Zsigmondy Vilmos, amelynek vizét évtizedeken keresztül szinte szabadon élvezhette bárki, aki a szigeten járt. Az egykoron Palatinus néven ismertté vált víz palackozására létrehozott üzem az Árpád-híd építési munkálatai miatt később áttelepült a sziget déli szegletébe, ahol a műemléki védelem alatt álló épületben Margitszigeti Kristályvíz néven kerül palackokba. (…) A háború után az ásványvíz bő négy évtizeden keresztül igazi mostohagyerek volt. A háború utáni években kevesen engedhették meg maguknak a palackozott ásványvizek vásárlását, az idegenforgalom és az éttermek pedig csak elenyésző forgalmat jelentettek. A hatvanas évek sem hozta el a fellendülést, hiszen hiába kezdtek kicsit jobban élni az emberek, megjelent a szódásszifon, és ezzel a házi buborékos víz gyártása. Évtizedek teltek el úgy, hogy csak a legjobb éttermek tartottak ásványvizet, és sokáig élelmiszerbolt se nagyon akadt, ahol ilyesmit lehetett volna kapni.

Az ásványvíz népszerűsége a nyolcvanas évek végén kezdett növekedni, mi több, szép lassan divat lett a víz fogyasztása. Míg korábban sok pincér a vizet kérő vendéget szinte kinézte a terített asztal mellől, néhány év alatt azt az éttermet kezdték furán méregetni, amelyik nem tartott legalább egyfajta jó minőségű ásványvizet. Hosszú évekig ez többnyire a Margitszigeti Kristályvíz volt, amelynek sikeréhez egy gazdaságtörténeti tény is hozzájárult.

A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt.-vel együtt ugyanis a Pepsi nemcsak az üdítő-, hanem az ásványvízgyártást is megvásárolta. Az üdítőital-óriásnak köszönhető gyártókapacitás korszerűsítés és fejlesztés pedig lehetővé tette, hogy a Margitszigeti Kristályvíz az ország minden szegletében kapható termék legyen. S míg a legtöbb versenytárs csak az elmúlt években ébredt, és kezdett el korábban sohasem hallott nevű ásványvizeket gyártani, addig a Margitszigeti Kristályvíz több mint száz éves tradícióval a háta mögött, ma is ugyanazt a megbízható minőséget és állandóságot képviseli, mint a múlt század hajnalán.”

Forrás: FÁÜ-Pepsi

 

 


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.