Több figyelmet követel az IATA az Európai Bizottságtól

Az újonnan felálló Európai Bizottságnak kiemelten kellene foglalkoznia a légiközlekedés problémáival, elsősorban a kapacitások szűkösségével - közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szombaton.

Rafael Schvartzman, az IATA európai régióért felelős elnöke a szervezet szöuli közgyűlése idején tartott sajtótájékoztatón elmondta, az infrastruktúra fejlesztésének üteme nem éri el az utasforgalom 4-6 százalékos éves bővülését, ezért egyre több lesz a túlzsúfolt repülőtér Európában. Hangsúlyozta: a légitársaságok hatékony és fenntartható üzemeltetése miatt kiemelten fontos az infrastruktúra, de ez Európában elmaradott. Kifejtette, a légiforgalmi irányítók kapacitáshiánya miatt tavaly megduplázódott a késések száma az előző évhez képest, és a nyáron is hasonlóra kell számítani.

Rafael Schvartzman emiatt az egységes Európa égbolt kezdeményezés mielőbbi bevezetését szorgalmazta, amely csökkentené a forgalomirányító szolgálatok számát és rövidítené a két repülőtér közti útvonalat is. Kifejtette: 37 szolgáltató üzemel Európában, az útvonalak töredezettek, a kiinduló és célállomás között több, szükségtelen töréspontot is tartalmaz. Ha ezeket megszüntetnék, akkor hatékonyabb lehetne az európai légiforgalom irányítása és évi 18 millió tonnával csökkenne a légiközlekedés szén-dioxid-kibocsátása - tette hozzá. Az egységes Európai égbolt az Európai Unió koncepciója a forgalomirányítás megújítására, de több tagállam nem támogatja, mert több légiforgalmi irányító szolgálat megszűnésével járhat.

Forrás: MTI


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.