Több mint 160 célállomásra közlekedik télen a KLM

A holland királyi légitársaság fokozatosan állítja helyre útvonalhálózatát, a téli időszakban 162 célállomásra repül. A hosszútávú járatokon felkínált kapacitás már csak 25 százalékkal marad el a járvány előtti szinthez képest. Európán belül télen több város lesz elérhető, mint a pandémia előtt.  

A téli menetrendi időszak október 31-én kezdődik és március 26-ig lesz érvényben. Ahogy az utazási feltételek enyhültek, a KLM folyamatosan tudta újranyitni az útvonalakat, és a kereslet növekedésével folyamatosan emeli a felkínált kapacitást.

 

A téli időszakban a légitársaság 162 célállomásra repül, ebből 72 interkontinentális, 90 pedig európai útvonal.

Interkontinentális járatok: még több amerikai és karibi célállomás

Egyet leszámítva az összes járvány előtt a hálózatban lévő észak-amerikai városba repül majd a légitársaság, az elérhető ülőhelyek száma a 2019 téli menetrendben biztosított szint 75 százaléka lesz.

Nagy segítség volt ebben az, hogy az Egyesült Államok november 8-tól újra lehetővé teszi a schengeni övezetben lakó oltottak számára a beutazást. Skyteam partnere, a Delta Air Lines központjába, Atlantába például a mostani duplája, heti 12 járat közlekedik novembertől, New York – JFK-re 11, Las Vegasba, Minneapolisba és Miamibe 3-3 alkalommal lehet eljutni Amszterdamból.

A holland tengerentúli területnek számító ABC-szigetekre (Aruba, Bonaire és Curacao) már a nyári időszakban is rendkívül sok turista látogatott el, ezért a téli időszakban a KLM kétszer annyi, heti 14 járatot közlekedtet Curacao szigetére, Arubába és Bonaire-be pedig minden nap a legnagyobb repülőgépét, a Boeing 777-300ER-t állítja forgalomba.

Az év végi ünnepekre már most nagy a foglaltság

Az év végi ünnepek idején várható nagyobb kereslet miatt a légitársaság azt tervezi, hogy mindhárom sziget felé hetente plusz három járatot indít.

Dél-Amerikában is tapasztalható már a kereslet növekedése, ezért Costa Ricába (San José és Liberia) hetente négy alkalommal repülnek télen, Panamavárosba pedig minden nap el lehet majd jutni. Suriname fővárosába, Paramaibóba már hetente négyszer közlekedik járatuk, amely télen is fenntartja az Amszterdam-Santiago de Chile útvonalat. Ez marad a leghosszabb út a holland cég kínálatában: a 12 ezer kilométeres távon hetente háromszor közlekednek a társaság Boeing 777-200-asai.

 Új célállomások

Október végétől négy új, térségbeli célállomás érhető el hálózatukban. Cancúnba november 2-án indul az első járat, és a karácsonyi időszakban hetente ötször közlekedik, így Mexikóba heti 12 alkalommal indít repülőgépeket a légitársaság. Port of Spain (Trinidad és Tobago), valamint Bridgetown (Barbados) egy járatra felfűzve október 12-e óta hetente három alkalommal érhető el.

A tervek szerint december elején indulhatnak újra a mombasai járatok, a légitársaság jelenleg a nyitáshoz szükséges kenyai engedélyek beszerzését intézi.

Ázsia a szigorúbb utazási korlátozások miatt továbbra is nehezebben megközelíthető, mivel a kereslet is alacsony. Ugyanakkor az áruszállításra rendkívüli igény mutatkozik, ezért annyi útvonalat tartanak fenn, amennyit lehetséges.

 Európai járatok

A kontinensen belüli forgalom már a nyári időszakban is jelentősen emelkedett, a turisták mellett az üzleti célú utasok száma is folyamatosan bővül. Nagy sikere miatt az eredetileg csak nyárra tervezett zágrábi és poznani járatok télen is elérhetők maradnak.

Ugyanakkor a járatszám még némileg elmarad a járvány előttihez képest, a téli időszakban a légitársaság 2019-es kapacitás 84 százalékát kínálja majd fel. A nagyobb európai városok, mint Berlin, Párizs, München napi öt járattal is elérhető, a menetrend az üzleti utasok számára is kedvező.

 A közleményben jelzett célállomásokra a menetrend egyelőre novemberre és decemberre érvényes, a beutazási szabályok folyamatos változása miatt januártól módosítások léphetnek életbe.

Forrás: KLM – Holland Királyi Légitársaság


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.