Új buszjáratok a horvát tengerpartra

A márciusban indult belgrádi és krakkói buszjáratok után az előszezontól már a horvát tengerpart nagyobb üdülővárosaiba is el lehet jutni a narancssárga buszokon.

A KSH adatai szerint a tavalyi első negyedévhez képest 2010 első három hónapjában több mint 50 százalékkal nőtt azok száma, akik külföldi útjukhoz autóbuszt vettek igénybe. Az idei első negyedévben már az összes utas 25 százaléka vett autóbuszt igénybe külföldi útjaihoz, szemben a tavalyi hasonló időszakban kimutatott 19 százalékkal. Mindez különösen annak fényében jelentős elmozdulás, hogy a távolabbi, főként Európán kívüli célpontok esetében a repülőgépnek továbbra sincsen alternatívája. 600-800 kilométernél rövidebb európai utak esetében azonban egyre inkább igen.

A piaci tendenciákkal egybevágnak az Orangeways tapasztalatai is. „Április végére a nemzetközi járataink forgalma már elérte a tavalyi első félévben tapasztalt mértéket” – tájékoztat Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója.

A hazai komfortbusz szolgáltató cég várakozásai szerint az idei utazási főszezonban várhatóan tovább nő majd az autóbuszok részaránya a nemzetközi közlekedésben, ami két tényezőnek is köszönhető: egyrészt a háztartások jövedelmi helyzete miatt a külföldi nyaralást tervezők nagy része továbbra is a környező országokba igyekszik, amelyek egyre több pontja érhető el könnyen és kényelmesen ezzel az eszközzel. Másrészt az adatfelvétel időszakát még nem érintette a légiközlekedésben azóta jelentős bizonytalanságot fenntartó izlandi vulkán sem, amely sokakat a szárazföldi közlekedés, így a kézenfekvő alternatívát jelentő komfortbuszok felé fordított.

Újabb nyaralóhelyeket érnek el a komfortbuszok

„Az igényeket felismerve az idei szezonra különösen az észak-déli irányú járatainkat fejlesztettük. – számol be a legújabb lépésekről Kovács Miklós. „Az eddig főként nyugat-európai és erdélyi célpontjaink mellé az idén Krakkó és az immár vízummentesen látogatható Belgrád is bekerült. Májustól pedig komfortbuszaink elérik Dalmácia fő üdülőhelyeit, így az isztriai városokat, illetve Zadart, Šibeniket, Splitet, sőt Makarskát is.”

Mindeközben tovább nőtt az érdeklődés az Orangeways nyugat-európai járatai iránt is, ennek köszönhetően például az eddigi napi három helyett immár négy buszt is indít a társaság Prága, illetve Berlin felé.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.