Új étel- és italrendelés Ferihegyen a Wolttal

Új szolgáltatással bővíti palettáját a Budapest Airport: Európában elsőként lép partnerségre a Wolttal, aminek köszönhetően mostantól előre rendelhetnek a budapesti repülőtér tranzitterületén található éttermekből és kávézókból az utasok - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Mostantól még könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban intézhetik az éttermi vásárlást a budapesti repülőtéren az utasok, hiszen a Wolt alkalmazásban már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján található vendéglátóipari egységek legtöbbje elérhető. A Budapest Airport és a Wolt Magyarország Kft. együttműködése lehetővé teszi, hogy az utasok várakozás nélkül adhassák le és érintkezésmentesen fizethessék ki rendeléseiket, amellyel a járvány idején is minimálisra csökkenthető az ételfelvételhez szükséges személyes találkozás, és biztosítható a megfelelő távolságtartás. Az utasok ezután átvehetik a rendeléseiket, és az ételt-italt a tranzitterületen található étkezőasztaloknál fogyaszthatják el, vagy magukkal vihetik a repülőgépre.


Az induló utasok számára a repülőtér területéről válnak elérhetővé az együttműködésben részt vevő éttermek étlapjai. Az elérhető vendéglátóegységek pontos listájáról a Wolt alkalmazás mellett a Budapest Airport honlapján is tájékozódhatnak. A szolgáltatást egyelőre csak beszállókártyával rendelkezők, valamint a repülőtéren dolgozók tudják igénybe venni, hiszen a rendelést közvetlenül az étteremben vagy a kávézóban, tehát az utasbiztonsági ellenőrzést követően kell átvenniük. A fizetésre azonnal sor kerül az alkalmazáson keresztül, a vásárló pedig értesítést kap, amint elkészül a rendelése. A mobileszközről rendelők ugyanazokkal az árakkal találkozhatnak, mint a személyesen az étteremben vásárló utasok, a Wolt ügyfélszolgálata pedig a repülőtéri vendéglátóegységekből vásárlók számára is ugyanúgy rendelkezésre áll. A szolgáltatásért nem kell külön díjat fizetni.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója az együttműködés kapcsán elmondta: „Folyamatosan fejlesztjük szolgáltatási palettánkat és a már meglévő szolgáltatások színvonalát is a repülőtéren. A közelmúltban nyertük el egymás után nyolcadszor a régió legjobb repülőtere címet, és szeretnénk az utasoknak nyújtott szolgáltatásokat továbbfejleszteni, hogy világszínvonalú utazási élményben legyen részük.”
Patrick Bohl, a Budapest Airport kereskedelem és ingatlanmenedzsment vezetője hozzátette: „Büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport az első európai repülőtér, amely lehetővé teszi, hogy az utasok előre rendelhessenek ételt és italt a tranzitterületre az alkalmazáson keresztül. Így az étel- és italkínálat még könnyebben és egyszerűbben megismerhető, a rendelés gyors és érintkezésmentes, és nem utolsósorban időtakarékos. A Wolttal induló, egyedülálló partnerségünk újabb lehetőséget teremt, hogy a fokozatosan visszaépülő utasforgalmat a koronavírus-járvány miatt bezárt és most újranyitott éttermek és kávézók még biztonságosabban és kényelmesebben tudják kiszolgálni.”


„Ezzel a Budapest Airporttal közös kezdeményezéssel ismét jelentős lépést teszünk afelé, hogy felhasználóink bármikor és bárhol képesek legyenek ételt vagy italt rendelni” – jelentette ki Tajta Ákos, a Wolt Közép-Európáért felelős regionális ügyvezető igazgatója. A szakember szerint ez ugyanúgy az ügyfeleknek nyújtott lehetőségek megsokszorozásáról szól, mint a Wolt Market hamarosan esedékes elindítása vagy az eredetileg Budapest belső részeit felölelő magyarországi szolgáltatási terület folyamatos, egyre több vidéki városra kiterjedő szélesítése. Tajta Ákos leszögezte, akárcsak alapszolgáltatásaiknál, új fejlesztéseiknél is a rendelés gyorsaságát, egyszerűségét és biztonságosságát tartják szem előtt.

Az utasok számára már elérhető a szolgáltatás a Wolt-applikáció az App Store és a Google Play áruházakból egyaránt letölthető. A két együttműködő partner között folyamatosak az egyeztetések arról, hogy a kényelmesebb ételrendelés a jövőben a földi oldalon is elérhető legyen.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.