Új Prága-Budapest vasúti járatok indulnak

Prágát Budapesttel összekötő vasúti járatokat indít 2020 júniusától a RegioJet cseh közlekedési vállalat - közölte Ales Ondruj, a RegioJet szóvivője csütörtökön Prágában.

A RegioJet kezdetben naponta két-két járatot indít mindkét irányban Brünnön (Brno) és Bécsen keresztül. A gyakorlatban a RegioJet jelenleg már létező Prága-Bécs járatainak a meghosszabításáról van szó Budapestig.

A Radim Jancura cseh vállalkozó tulajdonában lévő RegioJet ezzel a lépésével vetélytársat hoz létre a cseh, illetve az osztrák államvasutaknak. A Cseh Vasút (Ceské dráhy) részvénytársaság Prága-Budapest járatai Brünnön és Pozsonyon keresztül kötik össze a két fővárost, az osztrák ÖBB pedig a Bécs-Budapest járatokat üzemelteti.

A cseh közlekedési vállalatnak a járat üzemeltetéséhez osztrák, illetve magyar partnerre van szüksége. Magyarországon ez a partner a Continental Railway Solution, Ausztriában pedig a West Bahn cég lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a RegioJet szerelvényeit osztrák és magyar területen a partnercégek mozdonyvezetői fogják vezetni, s a vonatfelelősök is az ő alkalmazottai lesznek. A szerelvények kiszolgáló személyzete azonban végig a RegioJet alkalmazottaiból áll majd. 

A menetjegyek árai egyelőre nem ismeretesek. A szóvivő közleménye szerint "buszjegyszintűek" lesznek, azaz alacsonyabbak, mint a jelenlegi vasúti menetjegyeké. A RegioJet autóbuszokat is üzemeltet, ezekre a két főváros között 645 koronáért(nagyjából 8000 forintért) lehet Prágában jegyet venni. Az állami Cseh Vasút naponta hat szerelvényt indít Prágából Budapestre, s egyet éjjel. Az interneten a menetjegy ára 1633 korona, vagyis 20 ezer forint. Az osztrák vasutak mintegy 40 eurót kérnek a Bécs-Budapest vasúti járatért, a RegioJet legolcsóbb buszjegye Bécsből Budapestre az interneten 299 koronába, vagyis 3800 forintba kerül. A RegioJet, amely a legnagyobb magánkézben lévő cseh vasúti társaság, az első fél évben 3,1 millió utast szállított, ami éves szinten 12 százalékos növekedés. A növekvő utaslétszámra való tekintettel a RegioJet szintén új szerelvényeket vásárol. A cég értékpapírok kibocsátásából erre a célra 921 millió koronát szerzett. 

(forrás: MTI) 

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.