Új prémium váró a reptéren

Megnyílt a Plaza Premium Group 40 férőhelyes, 107 négyzetméteren elhelyezkedő várója a SkyCourt épületében, amely minőségi szolgáltatásokkal, valamint kényelmes környezettel várja a budapesti repülőtér utasait. A Plaza Premium az első, kifejezetten utasvárók üzemeltetésére és vendéglátásra specializálódott nemzetközi cég a budapesti légikikötőben.

A repülőtéri vendéglátás úttörője, a Plaza Premium Group a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyitotta meg a legújabb Plaza Premium Lounge-át. A váró a SkyCourt épületében helyezkedik el, közel 107 négyzetméternyi területen. A 40 férőhelyes váróban szolgáltatások széles köre várja az utasokat, beleértve különleges magazinokat, képernyős szórakoztatást és a nagyszerű magyar konyha jellegzetes ételeit a nemzetközi kínálat mellett.



A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nyolcadik váró nyitja meg kapuit az utasok előtt, azonban a Plaza Premium az első nemzetközi cég a budapesti repülőtéren, amely kifejezetten utasvárók üzemeltetésére és vendéglátásra specializálódott. A vállalat 2021-ben egymás utánban ötödik éve nyerte el a világ legjobb független repülőtéri várójának járó Skytrax-díjat.

„Az első Plaza Premium Lounge megnyitása a budapesti repülőtéren nagyon izgalmas lehetőségeket kínál a Plaza Premium Group számára, mivel tovább növeljük európai jelenlétünket. A bizalom erősödik, az utasszámok ismét látványos növekedést mutatnak, és a Plaza Premium Group törekvései, hogy világszínvonalú repülőtéri vendéglátó szolgáltatásait és létesítményeit kiterjessze Európában, jó úton haladnak. Alig várjuk, hogy a következő hónapokban több európai repülőtéren is elérhetővé tegyük díjnyertes, kategóriájában legjobb vendéglátó szolgáltatásainkat, beleértve az Airport Lounge, Airport Meet & Greet, In-Terminal Airport Hotel, Airport Dining és további prémium repülőtéri szolgáltatásainkat” - mondta Jonathan Song, a Plaza Premium Group globális üzletfejlesztési igazgatója.



A repülőtéren való tartózkodás és várakozás az utazási élmény fontos része. A Budapest Airport ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy ehhez kellemes és nyugodt környezetet biztosítson azok számára, akik prémium szolgáltatásokra tartanak igényt.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Minden nap elkötelezetten dolgozunk azért, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Magyarországra érkező és innen induló utasok számára az ország méltó kapuja legyen. Az utóbbi években légitársasági partnereinkkel együtt Magyarország és Budapest turisztikai fejlődésének egyik kulcsszereplőjévé váltunk. Elsődleges célunk, hogy ezt a szerepet megőrizve és megerősítve folyamatosan emeljük szolgáltatásaink minőségét, és ezzel együtt utasaink elégedettségét.” Hozzátette: „Ennek egyik fontos lépése a Plaza Premium Group várójának megnyitása, amelynek prémium szolgáltatásai között minden vendég megtalálja a számára szimpatikus kikapcsolódási formát, és kellemesen töltheti a repülőtéri várakozás perceit.”



A koronavírus-járvány miatt a Budapest Airport és a Plaza Premium a váróban kiemelt figyelmet fordít arra, hogy higiénikus és biztonságos környezetet biztosítsanak minden utas számára. A Plaza Premium Lounge We Care For Your Wellbeing programja a budapesti repülőtéri intézkedésekkel összhangban segíti a privátszféra és a távolság megtartását, egymástól nagyobb távolságra elhelyezett, kényelmes ülőhelyekkel. Emellett érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeztek ki, folyamatosan fertőtlenítik a váró területét és tisztítják a levegőt, valamint a váró minden munkatársa szigorú fertőtlenítési eljárásokat követ, és mindig maszkot visel.



A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.