Új vezérigazgatója van a Budapest Airport Zrt.-nek

Változás a Budapest Airport élén: a Budapest Airport örömmel jelenti be, hogy a tulajdonosok azonnali hatállyal Dr. Rolf Schnitzlert nevezik ki vezérigazgatónak, aki Jost Lammerst váltja ebben a pozícióban. Rolf Schnitzler rendkívül tapasztalt repülőtéri vezető, aki alapos ismeretekkel rendelkezik a Budapest Airportról.

Dr. Rolf Schnitzler tapasztalt vállalatvezető; több mint tizennégy éve tevékenykedik az AviAlliance nevű társaságnál, amely a világ egyik vezető repülőtéri befektető és repülőtérüzemeltető magánvállalata. 2011 óta tagja és elnöke a Budapest Airport Felügyelő Bizottságának, így alapos ismeretekkel rendelkezik a budapesti repülőteret illetően, hiszen számos fontos projekt kapcsán eddig is közvetlenül támogatta az itt folyó munkát, elsősorban jogi tanácsokkal.


 
Dr. Rolf Schnitzler jogi doktorátussal rendelkezik, szakmai tapasztalatait a Freshfields-nél, a HOCHTIEF-nél, a Németországi Amerikai Kereskedelmi Kamaránál és a Deutsche Banknál szerezte.
 
Gerhard Schroeder, a Budapest Airport Zrt. Igazgatóságának elnöke kijelentette: „Biztos vagyok benne, hogy Rolf Schnitzler vezetésével a Budapest Airport, mint a régió egyik legdinamikusabb repülőterének fejlődése töretlen lesz. Világos elképzelésünk van a Budapest Airport jövőjéről, és úgy gondolom, Rolf Schnitzler ideális szakmai háttere hozzásegít minket ahhoz, hogy terveinket a következő években valóra váltsuk. A stafétabotot a távozó vezérigazgatótól, Jost Lammerstől veszi át, akinek ezúton is köszönöm, hogy munkájával 2007 óta nagymértékben hozzájárult a Budapest Airport sikereihez.”


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.