Újabb légijárat Kína és Magyarország között

Újabb légijárat létesül Magyarország és Kína között: a China Eastern légitársaság június közepétől heti kétszer repül majd Ningbo és Budapest között - írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán szerdán.

Szijjártó Péter hozzátette: Kínában a közelmúltban feloldották a koronavírus miatti korlátozásokat, így a kínai állampolgárok újra utazhatnak. Meg is indult a verseny Európában a kínai turistákért, és ebben a versenyben azok az országok lesznek nyertesek, amelyek több és jobb légi összeköttetéssel rendelkeznek Kínával.

A miniszter beszámolt arról, hogy ennek érdekében nemrég módosították a kétoldalú légi közlekedési megállapodást, és az első jó hír meg is érkezett, hiszen újabb légijárat létesül a két ország között. Ugyanis a China Eastern légitársaság június közepétől heti kétszer repül majd Ningbo és Budapest között - írta.

Ningbo eddig is fontos szerepet játszott a Kína-Közép-Európa kereskedelmi együttműködésben, ráadásul Kína negyedik legnagyobb gazdasági teljesítménnyel rendelkező tartományának logisztikai központja, erős autóiparral.
"Az új járat beindítása közelebb visz minket ahhoz, hogy visszaszerezzük a COVID előtti pozíciónkat, amikor is a közép-európai fővárosok közül Budapestre érkezett a legtöbb járat Kínából" - hangsúlyozta a miniszter a miniszter.

Forrás: MTI


Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval

Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.