Újonnan alakított cég pályázhat a hop-on hop-off koncesszióra

Augusztusban jegyezték be a Hop On Travel Zrt.-t, de a cég egyedül nem indulhat a nemrég kiírt koncessziós pályázaton.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Július közepén nyílt levélben fordult segítségért Orbán Viktor miniszterelnökhöz a budapesti városnéző hop-on hop-off üzletág többségi piaci részesedésével rendelkező három cég azután, hogy a Fővárosi Közgyűlés zárt ülésén elfogadott határozata szerint a jelenleg négyszereplős piacon 20 évre monopolhelyzetet teremtő koncessziós eljárás kiírására kerül sor. A buszos cégek akkor úgy nyilatkoztak: a kormányfőtől azt várják, hogy a pályázatot olyan módon írják ki, hogy azzal ne egyetlen céget hozzanak helyzetbe, vagyis több vállalkozás is a piacon maradhasson azoknak a feltételeknek a teljesítése mellett, amit elvárnak. A tendert nem sokkal ezután ki is írta Budapest Főváros Önkormányzata, melyben megfogalmazták: a szolgáltatás nyújtásához az ajánlatkérő 70 db közterületi útvonal és 39 db megállóhely használatát biztosítja, amelyeken a tárgyév április 1. és október 31. közötti időszakában a minimális kötelező járműszám 25 db jármű.

A fővárosi városnéző buszok kizárólagos üzemeltetésére benyújtható pályázat határidejét később 11 nappal, szeptember 2-ára tolták ki.

A Világgazdaság információira hivatkozva úgy írja az Index: most a piliscsabai Bakó Ádám dönthetett úgy, hogy ő is beadja ezt a pályázatot. Bakó egy másik cégén keresztül birtokolja az új Zrt.-t, korábban pedig már volt egy kisebb buszos cége, de abból elvileg három éve kiszállt. A klasszikus budapesti hop-on hop-off szolgáltatásra az időzítésen kívül a név - Hop On Travel Zrt. -, valamint az utazásszervezési főtevékenység is utal, a céget augusztus 24-én jegyezték be. Egyedül viszont nem indulhatnak, már csak az árbevétel-feltétel miatt sem, társulniuk kéne valamelyik már a piacon lévő céggel. A Világgazdaságnak azt mondták a megkérdezett piaci szereplők, hogy őket még nem kereste meg a feltehető új belépő.

Forrás: Index


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár a Duna-ágon

Teljes hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.