Újra itt a 100 milliliteres szabály az EU repterein!

Az EU korábban zöld utat adott a C3-as típusú átvilágító berendezéseket használó légikikötők számára a 100 milliliteres folyadékkorlát feloldására. Most kiderült, az eszközök nem hozzák az elvárt eredményeket.

Az Európai Bizottság (EB) rendelete szerint szeptembertől emiatt azokon a repülőtereken is visszaáll az utasok kézipoggyászaiban szállított folyékony anyagokra, aeroszolokra és gélekre (Liquids, aerosols, gels – LAG) vonatkozó szabály, ahol ezt eltörölték, derül ki az AirPortal ma megjelent cikkéből.

Mint írják, a szigorítás az Európai Unió tagállamai mellett Izland, Svájc, Liechtenstein és Norvégia repülőtereire is vonatkozik, az Egyesült Királyság pedig már június 9. óta visszaállította a szabályt.


Fotó: depostiphotos

A szigorítás értelmében szeptember elsejétől az utasok újra:

  • legfeljebb 100 milliliteres kiszerelésben szállíthatnak a kézipoggyászaikban folyadékokat, aeroszolokat és géleket, és
  • maximum 10 darabot,
  • ezeket pedig egyetlen 1 liter űrtartalmú, átlátszó és visszazárható tasakban kell szállítaniuk. 

Tehát ezzel megszűnik a C3-as szkennerek által az utasok számára biztosított legfőbb előny.

A szigorítás az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsának (ACI Europe) korábbi közleménye szerint azoknak a repülőteknek jelent majd nehézséget, "amelyek az utasbiztonsági ellenőrző pontok áteresztőképességének növelése és az utazási élmény javítása érdekében jóhiszeműen az első között beruháztak az új technológiába", írja az AirPortal, ugyanis a C3-as szkennerek beszerzése lényegesen több kerül a röntgensugaras gépeknél és magasabbak a karbantartási költségek is.

Az ACI Europe főigazgatója, Olivier Jankovec szerint minden repülőtér eleget tesz a rendelkezésnek, mert mindenhol első a biztonság.

 


Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.