Bókay Endre arra figyelmeztetett, hogy a Pécs és Budapest közötti vasúti közlekedést javítani kell már most is, de főként az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat időszakára. Megjegyezte: több százezer turistát várnak a programsorozatra, és a külföldi vendégek jelentős része várhatóan Budapestre érkezik, s onnan utazik majd tovább Pécsre. Újraindulhat a Pécs-Bécs járat, emellett a tervek között szerepel, hogy több európai nagyvárossal is legyen közvetlen vasúti összeköttetése a baranyai megyeszékhelynek. Hónig Péter közlekedési miniszter közölte: a kormány számára fontos, hogy legkésőbb a 2010-es rendezvénysorozat idejére megfelelő legyen a vasúti kapcsolat a két város között. Mint mondta, fejlesztik a nemzetközi összeköttetést, s így a Pécs-Bécs járat megújítását is tervezik. Emellett a tervek között szerepel, hogy több európai nagyvárossal is legyen közvetlen vasúti összeköttetése a baranyai megyeszékhelynek. (bama.hu)
Újra Pécs-Bécs járat az EKF idejére?
Újraindulhat a Pécs-Bécs járat, emellett a tervek között szerepel, hogy több európai nagyvárossal is legyen közvetlen vasúti összeköttetése a baranyai megyeszékhelynek - közölte Hónig Péter közlekedési miniszter. A Budapest-Pécs közötti vasúti összeköttetésről tett fel kérdést Bókay Endre (MSZP) a közlekedési miniszternek a napokban az Országgyűlésben.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.