Újra van járat Moszkva és Kairó között

Két és fél év után először repült az Egyptair orosz légitársaság járata Kairóba.

A nap folyamán az Egyptair indít először menetrend szerinti utasszállító gépet Moszkvába a hosszú szünet után. Vlagyimir Putyin orosz elnök január elején engedélyezte a két főváros közötti rendszeres légi járatok felújítását. Az államfői rendelet Kairó vonatkozásában feloldotta azt az ideiglenes tilalmat, amelynek értelmében az orosz légitársaságok Oroszországból nem szállíthattak orosz állampolgárokat Egyiptomba, valamint visszavonta az utazási irodákra vonatkozó javaslatot is, amely eltanácsolta őket az egyiptomi légi utazást magában foglaló utak eladásától.

Putyin a turisztikai tilalmat 2015. november 8-án rendelte el, miután október 31-én terroristák a Sínai-félsziget fölött felrobbantották a Kogalimavia (nemzetközi üzleti nevén Metrojet) orosz légitársaság 7K-9268-as, Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó menetrend szerinti járatát. Az Airbus A 320-as típusú repülőgépen 217 utas - köztük 17 gyerek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott. Ez volt az orosz légiközlekedés történetének legsúlyosabb tragédiája. Putyin tavaly decemberben, az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel Kairóban folytatott tárgyalását követően jelentette be, hogy kész felújítani a Moszkva és Kairó közötti közvetlen légi közlekedést. Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter akkor azt mondta, hogy a kétoldalú forgalom újraindulása február elejére várható.

Az orosz közlekedési és az egyiptomi polgári repülési tárca ezt megelőzően egy 2017 februárjában Moszkvában előkészített jegyzőkönyvet írt alá a biztonsági együttműködésről. Ennek értelmében az Oroszországba légi járatokat indító egyiptomi repülőtereken a biztonságra olyan "orosz jogi személy" szakértői fognak felügyelni, amelyet az Oroszországi Szövetségi Légi Közlekedési Ügynökség (Roszaviacija) jelöl ki.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.