Újraindítja budapesti járatait az Iberia

Júniustól ismét közlekedik a spanyol légitársaság Madrid és Budapest között, összesen 113 útvonalat üzemeltet majd a nyári csúcsban, a száztizenharmadikat a közösségi médiában bocsátotta szavazásra - írja az AIRportal.hu.

Közleményt adott ki a következő hónapokban várható útvonalhálózatáról az Iberia: elsősorban a dél-európai turistacélpontok felé indítja újra a járatokat, azonban több közép- és észak-európai, valamint amerikai város felé is ismét közlekedik.

A régióban Budapest mellett Prága kerül még vissza a légitársaság kínálatába, a feltöltött, de egyelőre hiányos menetrend szerint június 3-tól heti három járattal tervezhet az Iberia.

Az Iberia Dél-Amerika felé 18 útvonalon közlekedik majd, többek közt Guayaquil (Ecuador) és Puerto Rico felé.

Bár az Egyesült Államokba való beutazási szabályok egyelőre nem változtak (a schengeni övezetből továbbra is csak amerikai állampolgárok léphetnek be), az Iberia jelentősen bővíti a kínálatát az USA felé. Jelenleg Miamiba és New Yorkba repül, ehhez csatlakozik Boston, Chicago és Los Angeles.

Ősszel az Iberia összesen 112 célállomásra közlekedik majd, ezek közül 24 hosszútávú, 88 pedig rövidtávú járat lesz. A légitársaság az érdeklődőkre bízza, hogy melyik legyen a 113. város: a közösségi médiában hét jelölt közül (Ljubljana, Bastia, Rodosz, Thesszaloniki, Zante, Fez és Azores) dönthetik el az emberek, hogy hová repüljön még.

Forrás: Airportal.hu


Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel

Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel 

A hétvégi nyári időszámításra átállással életbe lép az Air France-KLM nyári menetrendi időszaka.
Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.