Újraindul a palesztin légitársaság

Újraindított légitársasággal színesedik a közel-keleti légi szállítási paletta. 

Az 1995. január elsejével alapított Palestinian Airlines egy hosszabb szünet után, 1997-ben kezdett el repülni és szállította a zarándokokat Jeddahba. Eredetileg a gázai repülőtérről üzemeltek volna, ami egy rövid ideig lehetséges is volt, de a későbbi harci cselekmények és politikai konfliktusok miatt ez eleinte nehézkessé, majd lehetetlenné vált. Így Port Said (Egyiptom) lett a légitársaság bázis repülőtere. 

Egy hónappal később már Jordániába, Saudi Arábiába is repültek, többnyire zarándokokkal. Több komolyabb forgalmi változtatás, útvonal módosítás és frekvencia csökkentés után 2001 októberében a légitársaság átköltözött az El Arish (Egyiptomban, Gázától. kb. 60 kilométerre található) International Airportra, melyet később Yasser Aarafat International Airport névre változtattak. 

A hét év szünet utáni újra indulást 2012 májusában határozták el, mivel ekkor már a Rafah (Gazai övezet és Egyiptom közötti) határátkelőt szabadon használhatták, így az utasok, az áruk és posta szállítása biztosított volt. Az eddig bezárt, 1,7 millió lakosú Gázai övezetben a nemzeti légitársaságnak potenciális üzleti és turisztikai vevőköre is van. Ezt kihasználandó az eredeti desztinációkat, Szaúd-Arábiát és az Arab Emirátusokat megtartva némi bővítéssel kezdték az üzemelés. 

A jelenlegi flotta két Fokker 50-esből, egy Boeing 727-200-ból, 2 Bombardier Dash 8-300-asból és egy Iljusin IL-62 típusból áll. A jelenlegi célállomások mellett tervezik még Ciprust, Kuvaitot és Szíriát is felvenni a palettára, amennyiben a megrendelt két Bombardier CRJ-200-ast is megkapják.   


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.