Újraindul-e kunmadarasi repülőtér?

Alig két hét múlva kiderül, lesz-e új gazdája a kunmadarasi egykori orosz katonai repülőtérnek, november 30-án tartják ugyanis a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen az ingatlan árverését.

A magyar államtól a város egy forintos jelképes összegért kapta meg Közép-Európa legnagyobb alapterületű repterét, amelyet most 4 milliárd forintos kikiáltási áron kínálnak megvételre. Néhány hónapja egyszer már eljutott idáig az értékesítés folyamata, de akkor a licit eredménytelenül zárult, mivel ugyan megérkezett a 400 millió forintos beugró a megadott bankszámlára, de ügyvédi letétbe nem került.  Most két társaság vásárolta meg a pályázati kiírást (amely önmagában 180.000 forintba került), így várhatóan ők ketten fognak két hét múlva licitálni, amennyiben be tudják mutatni a 400 milliós letétet.

A potenciális befektetők egyike, az ötmilliárd dolláros alaptőkéjű angol-orosz-grúz hátterű Hungarian Air Cargo Kft. nemzetközi teherforgalmi repülőtérként üzemeltetné az ingatlant. Amint azt a beruházókkal kapcsolatban álló egyik helyi szállásadótól, Bódi Zoltántól megtudtuk, a társaság a környék mezőgazdasági terményeit – gabonát, húst, zöldséget - felvásárolná, feldolgozná és Kínába, Indiába és a volt szovjet utódállamokba szállítaná a repülőtérről. A projekt teljes felfutása esetén 1500-200 embernek adna munkát. A teherfuvarok mellett charterjáratokat is indítana a befektető Nyugat-Európából, gyógyüdülőket hoznának a szomszédos Berekfürdőre. Bódi Zoltán szerint amennyiben megvalósul a repülőtér fejlesztése, egy spanyol befektető 4-5 csillagos gyógyszállodát is építene a rendkívül magas jódtartalmú gyógyvízzel megáldott Berekfürdőre. Az önkormányzati tulajdonú fürdő egyébként sikeresen pályázott ötszázmillió forint uniós támogatásra egy egymilliárd forintos beruházáshoz, azonban végül valószínűleg nem valósul meg a fejlesztés, mivel a tulajdonos nem tudja előteremteni a fejlesztéshez szükséges önerőt. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.