A szállítandó benzin mennyisége 400 ezer, míg a gázolajé 1 millió 100 ezer liter. hirdetés A felhívás szerint nem tehet ajánlatot az a társaság, amely nem rendelkezik az elmúlt két évben évente legalább nettó 600 millió forint, vagy ezzel egyenértékű (az MNB középárfolyamán számított) euróban kifejezett teljes forgalommal, továbbá nem rendelkezik az elmúlt két évben évente legalább nettó 300 millió forint vagy ezzel egyenértékű (szintén az MNB középárfolyamán számított) euróban kifejezett benzin, gázolaj értékesítési forgalommal. Kizáró feltétel az is, ha az ajánlattevő nem végzett az elmúlt két évben - összességében - legalább 3 millió liter benzin és/vagy gázolaj értékesítést. Rendelkeznie kell emellett a magyar szabványnak megfelelő benzin és gázolaj minőségi tanúsítvánnyal. Az ajánlatokat június 22-ig kell beadni. Az ajánlattevőknek elektronikus árlejtésen kell részt venniük. Végül a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes. Az eredményhirdetés időpontja július 13., míg a szerződéskötés tervezett időpontja július 22. (Menedzsment Fórum)
Üzemanyagszállítót keres Ferihegy
A Budapest Airport Zrt. nyílt közbeszerzésen keres vállalkozót a magyar szabványoknak megfelelő benzin és gázolaj beszerzésére, valamint üzemanyagkártya szolgáltatásra - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.