Változás a Főtaxi élén

A Főtaxi Zrt. tájékoztatása szerint a cég vezérigazgatói posztját október 24-től Angyal Zsolt tölti be, a szakember Mohl Lászlót váltotta, aki 2018. június 1. és szeptember 30. között állt a társaság élén

A közlemény szerint Angyal Zsolt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett járműgépészmérnökként 1992-ben, 1994-ben pedig a Budapest Business Schoolban közgazdász diplomát szerzett. A Főtaxi új vezérigazgatója korábban, 2010 és 2018 között a Business Lease Hungary operációs igazgatója volt.

Magyarország legrégebbi taxivállalata, az idén 105 éves Főtaxi 2018 májusában felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, ezáltal csaknem 2000 autóra nőtt a Főtaxi flottája. A külön márkanév alatt működő két cég jelenleg havonta több mint 300 000 fuvart bonyolít le Budapesten és a repülőtéren, így együttesen 37 százalékkal több fuvart teljesít, mint a Főtaxi önállóan egy évvel korábban. A cég megrendeléseinek csaknem 30 százaléka applikáción keresztül, 70 százaléka pedig a diszpécserközpontba érkezik. Az év végi csúcsforgalomban a megrendelések és a fuvarszám további emelkedésére számít a vállalat. 

A Főtaxi 2017-ben mintegy 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 384 millió forint adózott eredményt ért el, míg 2016-ban 1,89 milliárd forintos árbevétel mellett 396 millió forint adózott eredménye volt.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.