Változásokat vezet be a hazai autómegosztó

Változik a díjszabás, és slusszkulcs nélkül is lehet indulni ezentúl.

Fejlesztett a GreenGo: új vezérlők kerülnek az autókba, amivel kulcs nélkül lehet majd autózni, beüléskor pedig parkolási díjjal indul a bérlés.

A Prágában is terjeszkedő magyar autómegosztó-szolgáltató a fejlesztést azzal indokolja, hogy a beérkezett felhasználói panaszok negyede valamilyen kulccsal kapcsolatos probléma miatt érkezett: többen jelezték, hogy nem tudják pontosan elhelyezni a kesztyűtartóban és ezáltal megfelelő időben lezárni az autót.

Amikor a Forbes tesztelte a három fővárosi szolgáltatót, neki is gondja volt a GreenGo slusszkulcsával a bérlés lezárásánál.

Az autókba új vezérlőket telepítenek, kikerülnek a szélvédő mögötti kijelzők is.

Mindent, ami a bérléshez kell, egy helyen, az applikációban tudnak a felhasználók intézni. Kritikus pont a telefon, a háttérrendszer és a jármű közötti kapcsolat, az új technológiának köszönhetően ez is javul, az eszközök közötti kommunikáció 1-2 másodpercre csökken. A műholdas helymeghatározás pontossága is javult, így megbízhatóbbá vált a folyamat első lépése, az autó keresése és foglalása is.

„Egy hete indult a vezérlők cseréje, de már most érkeznek a pozitív visszajelzések a felújított autókkal utazóktól” – mondta Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője.

Változást vezetnek be a díjszabásban is: az autóba üléskor menetdíj helyett parkolási díjjal kezdődik a bérlés, ezzel csökken a felszámolt díj. Az új rendszerrel csak a gyújtás ráadásakor vált át menetdíjra a számláló, így nem kell a tükrök és az ülés beállításával sietni. 

Forrás: forbes.com


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.