Ezt megelőzően a légitársaság 2003-ban jelentett veszteséget, akkor a 2001 szeptemberi amerikai terrortámadás következményeként. A forgalom tavaly 10 százalékkal 22,3 milliárd euróra esett, a 2008-as 24,8 milliárd euróról. Ugyanakkor az üzemi eredmény - amelyet a Lufthansa a saját legfontosabb mutatójának tart - 130 millió lett, igaz ez csupán tizede az előző évi 1,3 milliárd eurónak. A veszteség miatt a Lufthansa nem fizet osztalékot 2009-ről, 2008-ban részvényarányosan 70 eurócent volt az osztalék. Az idén a cég légi teherszállítási üzletágában 4500 fős létszámcsökkentést készül végrehajtani. 2008-ban jelentősen visszaesett a Lufthansa adózott eredménye, üzemi eredménye viszont a második legjobb volt a társaság történetében, és emelkedett a bevétel is. A kereslet csökkenése és az üzemanyag árának emelkedése miatt tavalyelőtt csak 599 millió euró adózott eredmény keletkezett, 64 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,7 milliárdnál. Az üzemi eredmény viszont minden várakozást felülmúlt, és 1,35 milliárd eurót tett ki, míg egy évvel korábban 1,38 milliárdot. A bevétel 10,9 százalékkal 24,9 milliárd euróra emelkedett, igaz, ebben benne volt a svájci Swiss légitársaság teljes integrálása is. (MTI)
Veszteséges lett tavaly a Lufthansa
A német Lufthansát veszteségessé tette tavaly - hat éve először - a légi forgalom nemzetközi válsága, forgalmát tekintve Európa vezető légitársaságának vesztesége 112 millió euró lett, a 2008-as 542 millió eurós adózott eredmény után.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.