Visszatér az Iberia Budapestre

A tavaly júniusban elindított Madrid-Budapest járat a kedvező fogadtatásnak köszönhetően a nyári főszezonban már biztosan visszatér a magyar fővárosba. A Magyar Turizmus Zrt. törekvése az, hogy a járat főszezonon kívül is közlekedjen. Glázer Tamás, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese és az Iberia légitársaság vezető képviselőinek tegnapi tárgyalásán az is szóba került továbbá, hogy a 2017-es nyári szezonban már napi járat kösse össze a két fővárost, biztosítva így a közép- és dél-amerikai desztinációk elérhetőségét is.

Az Iberia légitársaság június 1-jétől heti három, júliusban heti négy járatot közlekedtet majd. A légitársaság A320-as gépcsaládjának spanyol lobogó színeit viselő gépei kedden, szerdán és csütörtökön, júliusban pedig ezeken kívül pénteken is közlekednek. Az első gép az IBERIA menetrendje szerint június 1-jén 11.40-kor száll fel és 14.40-kor érkezik Budapestre, majd 15.25-kor indul vissza Madridba, ahová 18.45-kor érkezik meg.

–Mindezzel nemcsak a magyar és a spanyol főváros összeköttetése javult, hiszen ezzel kedvező átszállási lehetőségek nyílnak a Latin-Amerikába utazni vágyók számára is. A riói olimpia közeledtével ez a járat a magyar utazók számára is vonzó lehet – mondta el Glázer Tamás. Hozzátette: a most lezajlott tárgyalások eredményeképpen az Iberia és a Magyar Turizmus Zrt. közös tanulmányúton látja majd vendégül a spanyol utazási szakembereket és a média képviselőit Budapesten, továbbá tárgyalásokat kezdenek a spanyolországi és latin-amerikai marketingtevékenység összehangolása érdekében.

A Magyarországra látogató spanyol turisták száma évről évre emelkedik: KSH 2015-re vonatkozó előzetes adatai szerint 148 496 spanyol utazó látogatott hazánkba, ami 6,3%-kal haladja meg az előző évi eredményeket. A magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött 357 430 spanyol vendégéjszaka pedig összesen 9,3 %-os bővülést jelent. Tekintettel arra, hogy a spanyolok külföldi utazásaik során átlagosan akár 80-100 eurót is költenek naponta, a Magyarországon 10 milliárd forintot meghaladó bevételt is generálhatnak az ide látogatók.

A Magyar Turizmus Zrt. számára a 2014-2020-as pénzügyi időszakban vált először lehetővé, hogy turisztikai marketingtevékenységre is uniós forrást szerezzen. Ezeknek a forrásoknak rendkívüli szerepe lehet Magyarország külföldi népszerűsítésében, a következő 3 évben ugyanis több mint 8,35 milliárd forint hívható le erre a célra, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nemzeti turisztikai marketingszervezet a piaci potenciál és a nemzetközi keresleti trendek figyelembe vételével 2016-os stratégiájában kiemelt célpiacként jelölte meg a latin nyelvű európai országokat is. A megcélzott küldőpiacokat bizonyos általános jellemzőket (pl. nyelv, földrajzi elhelyezkedés, turisztikai motiváció) figyelembe véve országcsoportokra bontva, regionális marketingkommunikáció segítségével szólítják meg. A nagyközönséget megszólító kampányok helyi akciókkal, Magyarország turisztikai kínálatát innovatív módon bemutató szakmai rendezvényekkel, prezentációkkal, workshopokkal egészülnek ki. A hazai turisztikai kínálatot novemberben Európa egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vásárán, a barcelonai IBTM World-ön, majd januárban a madridi FITUR-on mutatták be a szakmai és a nagyközönségnek.

A társaság a meglévő külképviseletek tevékenységét kiterjeszti a hasonló kulturális jegyekkel, attitűdökkel rendelkező régión belül, így spanyol külképviselete révén az eddigieknél jóval erősebb tevékenységet fog kifejteni például Portugáliában is.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.