Visszatér Budapestre a TAP Portugal légitársaság

Még év elején számoltunk be arról, hogy 11 év után idén áprilisban megszűnt a TAP Portugal Budapest és Lisszabon között közlekedő járata. Szerencsére a szünet csak ideiglenesnek bizonyult, december 7-én ugyanis a légitársaság bejelentette, hogy jövő nyártól újra közlekedik ezen az útvonalon.

A sajtótájékoztatón Szolnok Péter, a TAP Portugalt a régióban képviselő CEAS Kft. sales menedzsere elmondta: miután a portugál nemzeti légitársaság privatizációjára 2015-ben sor került, és a cég új tulajdonosa a brazil Azul légitársaságot is birtokló David Neeleman vezette befektetői konzorcium lett, egy reorganizáció következtében úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a járatokat hét olyan útvonalon, amelyek nem hozták az elvárt bevételi eredményeket – ebbe pedig Budapest is beletartozott. Bár a járatok telítettségével nem volt probléma – átlagosan 80% körüli volt töltöttség –, a Wizz Air Budapest-Lisszabon járatindítása következtében a TAP is árcsökkentésre kényszerült, ráadásul az újraszervezés következtében géphiány is nehezítette az európai útvonalak kiszolgálását.

Az utóbbi időben azonban nagy mértékben fellendült Portugália turizmusa, idén körülbelül 8-9%-os növekedés várható a turistaérkezést tekintve. Nem beszélve az átszálló utasok számának bővüléséről, akikre kiemelten fókuszál a TAP. A légitársaságnál ezért úgy döntöttek, hogy 2017. július 1-jén újraindítják a budapesti járatot, amely heti hét alkalommal fog közlekedni a két város között. A 3,5 órás járatok péntek kivételével minden nap repülnek – vasárnaponként napi kétszer –, ha pedig olyan nagymértékű lesz a kereslet, akkor szombatonként két járatot – a reggeli mellett egy délutánit – is indítani fognak. A budapesti mellett a légitársaság június 10-ével újraindítja járatait Torontóba, a spanyolországi Las Palmasba, Alicantéba és Stuttgartba, július 10-én pedig Bukarestbe is.

A Budapest-Lisszabon útvonalon 129 üléses A319-es és 157 férőhelyes A320-as gépek fognak közlekedni. Szolnok Péter elmondta: a TAP Portugal járatain a catering és a szolgáltatás színvonala a régi marad, vagyis az utasok a gépen meleg ételt kapnak, az esti járatokon pedig takarót és párnát, és a legtöbb esetben utashíd fogja összekötni a repülőgépet és a reptér terminálját. A TAP flottabővítést is tervez, összesen hét új gépet fognak beszerezni – három Airbust és négy Embraert. A légitársaság budapesti kirendeltsége továbbra is a régi helyszínen, a Rákóczi út 1-3. alatt található, de a budapesti repülőtéren is van irodájuk.



A TAP Portugal Budapest-Lisszabon járatának menetrendje:

Járatszám Indulás Érkezés Napok
TP1311 Budapest - 05:50 Lisszabon - 08:35 szombat, vasárnap
TP1315 Budapest - 15:50 Lisszabon - 18:35 hétfõ, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap
       
TP1310 Lisszabon - 10:35 Budapest - 15:05 hétfõ, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap
TP1312 Lisszabon - 23:55 Budapest - 04:25 (+1) péntek, szombat


Csatlakozások Marokkóba, Spanyolországba, Észak- és Dél-Amerikába

Szolnok Péter hozzátette, a Budapestről indulók között eddig is sok volt az átszálló utas, és ezentúl is nagy mértékben építenek rájuk, éppen ezért nagyon jó csatlakozásokat lehet elérni a portugál fővárosból. Brazíliában például tíz városba (Sao Paolo, Rio de Janeiro, Fortaleza, Recife, Belo Horizonte, Brazíliaváros, Salvador, Porto Alegre, Natal és Belém) is repül a légitársaság Lisszabonból közvetlenül, 2017-ben összesen heti 69 járattal lehet eljutni a dél-amerikai országba. Észak-Amerikán belül a már említett torontói járat mellett New Yorkban a Newark és a JFK repülőtérre is közlekedik járata a TAP-nak, de Bostonba és Miamiba is repülnek. Marokkó három városába (Casablanca, Marrakesh és Tanger) heti 31 járattal lehet eljutni Lisszabonból, Spanyolországban pedig 11 városba indítanak járatot (Madrid, Barcelona, Bilbao, Coruna, Vigo, Valencia, Sevilla, Oviedo, Malaga, Las Palmas és Alicante). Portugálián belül pedig a főváros és Faro között napi négyszer, míg a Lisszabon-Porto közötti 300 kilométeres útvonalon óránként indulnak a belföldi járatok.

2016 a beruházások éve a Budapest Airportnál

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője a budapesti repülőtér idei évéről és jövőbeni terveiről számolt be. Elmondta, hogy 2015 mérföldkőnek számított a reptér történetében, hiszen 12%-os bővüléssel elérték a 10 milliós utasforgalmat, idén év végére pedig további közel 10%-os növekedésre és 11 milliós utasforgalomra számítanak. Hozzátette, hogy ezzel a Budapest Airtport nem csupán a régió, hanem egész Európa egyik legdinamikusabban fejlődő repülőtere. Idén 16 új légijárat indult Budapestről, jelenleg több mint száz desztináció érhető el a fővárosból. Bogáts Balázs kiemelte, hogy 2016 a nagy döntések és az induló beruházások éve volt. Az új, Pier B elnevezésű utasmóló építését januárban kezdik meg, amelyet még a Malév idején terveztek, de akkor a nemzeti légitársaság csődje miatt nem tudták kivitelezni. Bővítik a check-in-pultok számát, és a C-terminál beruházását is néhány évvel előbbre hozzák. 2017 végén tervezik átadni a 150 szobás Ibis Styles repülőtéri szállodát, és a parkolókapacitást is bővítik.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.